Közösség(ellenes) Blog

Te kedves, aranyos, kellő mértékben szocializált, és kellő mértékben megfélemlített bárányka. Blogunk azért jött létre, hogy téged, és a hozzád hasonló pozícióban szaladgáló, és a televízió műsorait bárgyún legelésző droidokat közszemlére, és közvélemény áldozatává tegye.

Látogatók száma

Rádió

Egy kis ambient

Utolsó kommentek

DroidVihar rilód!

2010.06.05. 19:19 - Yog-Sothoth

Már csak napok kérdése...

Várlak titeket,

YS (;,;)

Blogajánló - Gátem Sziti Igazságosztója

2010.04.05. 17:21 - Tulakh

Körül belül 1 hónapja nem került új érdemi bejegyzés a DroidVihar nevű öncélú dühöngőre. Ennek részben időhiány, részben a már elégedett, kidühöngött hangulat volt a két fő tényezője. Másodsorban már tervbevettük a blog lezárását, megszűntetését.

Utolsó bejegyzésemmel ajánlani kívánok nektek egy kellemes, komoly hangvételű, és kiemelkedő minőségű elme remek termékét. Biztosra veszem, hogy tartalmában mindannyian meglelitek azt az igazságot, amit ti droidok kerestek, és amire szükségetek van.

Íme az említett blog:

http://feketelovag.blog.hu/

 

 

Gátem Sziti immáron megtisztult. Legalábbis nincs amit el kellene pusztítani. Sajnos a globális felmelegedést immáron hiába dobálja hősünk a legendás bataránggal, az csak nem hajlandó visszavonulni. Sajnos már a szegényeket kizsákmányoló globális tőke nevű gonosztevőt is nehéz kézre keríteni, így hősünk bármennyire is szépítjük, unatkozik. Lenéz hát a magas épület tetejéről. Odalent apró hangyák élik mindennapi életüket. Furcsa járműveikkel a szabályoknak, és a lehetőségeknek megfelelően közlekednek. Minden csendes. De csitt! Hegyezi a fülét a sötét alak. Csak nem beszélgetés hangjai zavarták meg a kellemes nyugalmat. Áh. Megvannak. Odalent a hangyák között két kis dolgozó az étel cipelés közben még arra is hajlandó energiát fordítani, hogy beszélgetésre pazarolják a drága időt. - biztosan terveznek valami merényletet. - Gondolja magában a hős. - Biztosan ismerik a betbarlangot, és ellenem tervelnek valamit. - Aláveti magát a megmásíthatatlan igazságosztó. Zuhanása közben már halja a beszélgetést. - Igen, menjünk. - mondja az egyik. - uge tudod, hogy ha észrevesz, akkor nem sikerül. - Mondja ezt a másik. Hősünk most már a hallottak alapján teljes bizonyosságot nyerve ér földet, és hajítja el a legendás batarángot, mely végül célt tévesztve egy másik járókelő hátában állapodik meg. Miközben a két alak nyugostan sétálgatva elhagyja a helyszínt. A döbbent járókelők ujjal mutogatnak a denevéremberre. Vádló szavak hagyják el ajkaikat. Kétségbeesett hősünk harci pozícióba helyezkedik, várva a támadó csőcseléket, akik bizonyára a két kereket oldott bűnöző szövetségesei. Egymás után mészárolja le az aljas, ártatlan járókelőknek álcázott bűnözőket, fejeket törve be, és beleket szétdobálva. Mikor végzett a munkával, futásnak ered, megcélozva azt az irányt, amerre utoljára látta a két főgonoszt. Pár perc rohanás, és tetőnugrálás után egy nyitott csatornafedelet pillant meg, és a két alakot vértócsában fekve. A csatorna szájában még visszakacsint Joker fülig érő mosolya, majd eltűnik a sötét mélységben. Hősünk összeszorított fogakkal érkezik a csatornához. Letérdel, átvizsgálja a két halott bűnöző zsebeit. Az egyik magasabb bűnöző belső zsebéből egy doboz bonbon, és egy üdvözlőkártya kerül elő, a következő felirattal:

" Batman! Köszönjük hogy tisztán tartod a várost. Ez a bonbon meglepetés ajándék neked. Fogyaszd egészséggel. "

Legyetek elnézőek Betmennel. Gátem Sziti gonoszsága, és az ingerszegény barlang, ahol társaság hiján a denevérek szolgáltatják az elmélkedés partnereit, érthető idegi állapotba sodorták az egy és megmásíthatatlan igazság harcosát. Mert bár vallja hogy ezernyi igazság létezik, ő mégis képes tiszta útmutatást adni a tévelyedett lelkeknek.

 

A tanulság? Vonjátok le ti.

 

A fagyi mindíg visszanyal.
Isten nem ver bottal.
Aki mindíg hátra néz azt szemből fogják szájbarúgni.

A szardobálásról

2010.04.05. 17:16 - Yog-Sothoth

Rövid lesz ez a bejegyzés, mert nincs elég turha az orromban jelenleg.

Na egyből el is térek a témától (vagy nem is annyira?): Nem értem, miért akar valaki fordított kereszttel maszturbálni. Ha meg ráadásul egy férfi akar fordított kereszttel maszturbálni, abban mi a jó? Hova dugja? Tényleg szükség van arra, hogy az a kereszt fordított legyen? Ilyen mélyen fel kell tolni? Á, mindegy is. A teokratikus filozofálgatás úgyse vezet sehova. Meg igazából ez a téma se érdekel nagyon.

Ez a kis elmélkedés arra volt jó, hogy kiderült, hogy lehet fellazítani a végbélbe kötött szart, térjünk át a "hasznosítás" részére:
Az emberiség hajnala óta szokás különféle dolgokat dobálni. Ennek néha az a célja, hogy ártsunk valakinek, néha pedig nincs célja (pl sport).
Ugye szar mindig van. Mindenki elég sok szart termel, valamihez kezdeni kell vele.
Ha kombináljuk a dobálás soknemzedékes szokását és a szarás majdnem olyan régi hagyományát, rájövünk a megoldásra. Szart kell dobálni, mert attól királyabbnak látszunk és a blogunk is látogatottabb lesz.

Na el is fogyott az a bizonyos turha, amire szükségem van a bejegyzések megírásához, úgyhogy átváltok teokratikus filozofálgatásba, bár az nem vezet sehova, nem dől tőle a lóvé és még ti, retek droidok se tanuljátok meg tőle, hogy kell viselkedni. Izéééé... Akkor miben is különbözik ez az eddigi bejegyzéseimtől? Semmiben? Lehet, de akkor miért olvassátok ezt a blogot? Szegénységi bizonyítvány, kedves droidok. Szintenaluli ócska blogot olvastok, nem is csoda, hogy olyan faszkalapok vagytok, amilyenek.


Egy hasznos gondolat:
Ha bármi bajotok van velem (bár alighanem ezt Tulakh barátom is így gondolja), egyeztethetünk egy időpontot, amikor megbeszélhetjük vélt vagy valós sérelmeinket a másikkal szemben. Várom a kommenteket.
Fontos, hogy nem olvasok túl sok blogot, szóval ne a saját blogodon üzengess, ha akarsz tőlem valamit, hanem pl itt kommentelhetsz. Nincs előzetes moderáció, nincs semmiféle protokoll, nem kell köszönni a komment elején, szabad káromkodni ha úri kedved úgy hozza.


Na most elköszönök, mert elfogyott a turha, így nem tudom megmondani, hogy lehettek jobbak a bejegyzés elolvasása által.
Ja de! Ez még megy:
- Gondolkozz bazdmeg!
- Ne olvass olyan blogot, ami szar, ne olvass olyan blogot, amiről egyszer már eldöntötted, hogy nem fogod olvasni!
- Ne dobálj szart.
- Ha gondod van valakivel, ne üzengess, hanem személyesen mondd el neki, mi a bajod, lehetőleg az első alkalommal, amikor találkoztok.
- Ha haragszol, akkor üss, ne nyavajogj.
- A diplomácia szart se ér, mert nem vezet sehova. Üres csevegés, amit a beszélgetés végeztével az egyik fél semmisnek tekint, mint valami szerződést. (a szerződéses rész személyeskedés, ha nem érted, az kivételesen nem azért van, mert droid vagy, hanem mert nem ismered a hátteret)
- A demokrácia buziknak való, mert azoknak minden mindegy, amíg van fordított kereszt, amit fel lehet dugni jó keményen.
- Ne vidd túlzásba a fikázást még egy blogbejegyzés kedvéért se, inkább legyen rövid a bejegyzés és ne legyen a végén tanulság.
- Ne tőlem várd a megoldást, hogy kell fasza gyereknek lenni. Minden ember más és más, ettől szép a világ. Bár ha én nem tudok utat mutatni neked a faszagyerekség felé ezekkel az elgondolkoztató írásokkal, amikről azt hiszem, bőven van bennük útmutatás, barátkozz a vasúti alagúttal és a szemből jövő gyorsvonat elé ugrással.
- Ha gyorsvonat elé ugrasz, ügyelj, hogy ne csak csúnya baleset érjen, hanem tényleg ott pusztulj el, mert ha elkúrod és lejönnek a kezeid meg a lábaid és még meg is mentenek, nem lesz lehetőséged második próbálkozásra.

Remélem, a szátokba rágott tanulságtól okosabbak vagytok. Arra jöttem rá, hogy ott kúrtam el a dolgot, hogy nem cigánynak néztelek titeket, kedves droidok, hanem embernek és nem a sültgalambot basztam a szátokba, hanem vadászni akartalak megtanítani titeket. (Csak hogy értsétek: rávezetni akartalak titeket a megoldásra, nem pedig kimondani a tételt)
A jelek szerint ez nem ment, szóval mostantól még hülyébbnek nézlek titeket, mint eddig, mert a visszajelzések szerint nem volt minden teljesen érthető.

Na a fontos tanulságot a végére mégegyszer leírom nektek, hogy biztos felfogjátok:
Ha valami bajotok van valakivel, ne üzengessetek és utalgassatok, hanem növesszetek gerincet és szemtől szembe mondjátok el.

Üdvözlettel barátotok,
YS (;,;)

Rajongók, hívők, és további szánalmas droidok

2010.04.01. 03:25 - Tulakh

Előszöris. Jellemeznék pár, a napokban ismét a trágyából kifordult droidikát.

Te kedves, kellőképpen agymosott, anyatej helyett kereskedelmi csatornákon csepegtetett kecskehúgyon nevelkedett droid.

Szögezzük le előre, hogy mindenki megértse. Gondolkodás nélkül bárkit szembeköpök, aki bármilyen civil, politikai, társadalmi egyesülést, személyt a tájékozatlanság, és a butaság teljes fényében aljas jelzőkkel, rágalmakkal kíván bemocskolni. Itt most nem azokra a szándékosan, kifejezett céllal tevékenykedő hírferdítő, és "hír"gyártó hírTV-s, M(ózes)TV-s, A(ljas)TV-s, Origós, meg Indexes leleményes, manipulatív ujságírói tehetségekre gondolok. Hanem azokra a már 18. életévét betöltött "felelősségteljes", "gondolkodó(!)" "MAGYAR(!)" állampolgárokra, akik mindenféle háttérinformáció, tájékozódás és tapasztalat nélkül alkotnak véleményt olyan dologról, amiről maximum a zs.segget nyaló lakájmédiákból szereznek tudomást. Had meséljek el neked egy személyes sztorit. A művelet ott kezdődik, ahol elkezd a személyes tudatod, identitásod, ideológiád kiteljesedni. Olyan tizenéves korban. Elkezdesz látni. Értelmezni. Látod azt, hogy az apád reggeltől estig valahol dolgozik. A melóban, és az állandó rettegésben, hogy nem tudja, holnap miből fogsz majd zabálni, idegileg kikészül az öreg. Látod hogy az anyád reggeltől estig dolgozik, és este hallod a szomszéd szobából, hogy sír. Akkor még nem vagy biztos benne, de később kiderül, hogy azért, mert ő is fél. Fél a jövőtől. Fél attól, hogy nem tud majd mit tenni eléd, hogy zabálj. Fél attól, hogy nem lesz mivel fűteni a télen. Fél attól hogy a következő havi számlákat már sehogy sem tudja tologatni. És akkor még hitelről szó sincs! Nos telnek így az évek, cseperedsz felfele. Egyre inkább érzed, a szegénység, a nélkülözés fogalmát a saját bőrödön. Nem mered az iskolában karácsony után elmesélni mit kaptál, vagy hazudsz, mert az a két pár zokni amit a fa alatt találtál eltörpül az osztálytársaid legoja, nintendója, számítógépe mellett. Szégyenled magad, és akkor még nemis érted ezen értékek szánalmas kicsinységét. De ha a saját bőrödön nem is érzed annyira, látod a szüleiden, akik saját maguktól vonják meg a javakat, hogy neked legyen. Aztán eljön az idő, amikor te magad is elkezdesz gondolkozni. Mi lesz a munkám? Mit fogok csinálni? Akarom ezt egyáltalán? Elkezded keresgélni a nélkülözés okát, de akkor még nem látod át igazán. Betöltöd a 18. életévedet és eljön életed első szavazása. Akkor még jóhiszeműen, boldogan rohansz az urnákhoz, mert érzed hogy végre felnőtt vagy. Végre te is beleszólhatsz az ország, az otthonod életébe, és talán jobbá teheted azt. Akkor még szüleid tanácsaival a fejedben szavazol. Szavazol erről, szavazol arról, hozzáteszem azért nem túl sok dologról, de neked valahogy mégsem akar jobb lenni. Közben az édesanyád aki férfiakat meghazudtoló módon melózza ki magából a lelket is, egyszercsak a kórházban köt ki. Kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg, és bármelyik pillanatban tolókocsiba kerülhet. Fontos ponthoz érjeztünk! Hoppá, mínusz egy kereső! Ekkor te már 4 - 5 éve rendszeresen dolgozol az iskola mellett, akár éjszaka, és természetesen a nyári szünetekben, és azt az akkor még elképzelhetetlen mennyiségű hatalmas pénzösszegeket különböző csodás dolgokra tervezed elkölteni. De valahogy mégsam akarnak azok a csodás dolgok előkerülni, amikor a pénzt megszerzed. Kell másra... Az évek folyamán egyre haragosabb vagy, egyre jobban gyűlik benned a feszültség, és egyre nagyobb benned a felismerés, hogy talán nemis veled, és nem a szüleiddel van a baj, hanem amit már a Pista bácsi is mondott, itt a rendszer a rossz. Egyre inkább növekszik benned a félelem, ahogy megtapasztalod, neked sem lesz jobb, ha családot akarsz. Elkezdesz utánajárni a dolgoknak. Okokat, felelősöket keresel. Rendszeresen nézed a híreket, és azon gondolkodsz, ebből a rohadt parlamenti közvetítésből egy rohadt szót nem lehet érteni, és mellesleg unalmas is, mert semmi érdemlegeset nem csinálnak. Aztán valakitől véletlenül kapsz egy fülest. Legyen az akár az apád, akár ismét a szomszéd Pista bácsi. A politikusok rosszak. A politikusok ellopják a pénzünket. A politikusok teszik el azt a pénzt amit a szüleid befizetnek AZÉRT, mert dolgozhatnak. Komolyabban veszed a problémát, és mivel a hírekben egy mukkot sem hallasz ezekről a dolgokról, beleugrasz az internet szövevényes tengerébe. Keresgélsz, olvasol... olvasol... videót nézel... és csakhamar rájössz, ez a Pista bácsi lehet hogy nem mondott hülyeséget. Aztán egyszercsak történik valami. Csak egy apró szikra. Egy furcsa dologtól hangos a tévé, a rádió, és az internet. Megalakult a Magyar Gárda. Nem érted. Mi a franc ez a magyar gárda? mik ezek valami katonák? vagy hitgyülisek? Miért kiáltják szörnyetegnek a tévében, és miért mondják az interneten, hogy ez egy nagyon jó kis egyesület. Ekkor már te is javában benne vagy a magyar történelem, és a magyar hagyományok világában. Akár még hagyományőrző dolgokat is művelsz. De ezek miért lengetik Árpád Vezér zászlóját? Mindegy. egyenlőre nem foglalkozol vele. Jönnek úgyis a szavazások, és te már elég tájékozott vagy ahoz, hogy tudd, ha jót akarsz, ha jó magyarországot akarsz, akkor a Fideszre kell szavazni. Ráadásul szimpatikusak is neked, mert relatíve fiatalok. Elmész újra szavazni, és várod a csodát. De az a rohadt csoda csak nem akar jönni. Izgatottan bámulod a hírTV-t, a kedvenc csatornádat, mert ott leglább jó dolgokat mondanak. NAgy elkeseredéssel nyugtázod, hogy nem sikerült, nem nyert az akit te választottál. Elérkezik 2006, és azt hallod, látod, olvasod, hogy fent, Budapesten hatalmas tüntetés, szinte polgárháborús helyzet áll fent. Hogy a Fidesz már kint van. Na majd ők a nép élére állnak. Hát nem! Az a nagyrabecsült Orbán Viktorod egyszerűen elmenekül az aljas, sanyargató kormány bérenc rendőrei elől. Nem érted most ez mi. Valahol itt kezdődik az én új korom. Valahol itt, ahol egyszercsak azt látom, hogy valami új párt, valami Jobbik tisztán számodra is egyszerűen érthető beszédekkel, és érdekekkel áll ki azért a sok agyonvert, bebörtönzött tüntetőért akik kint voltak 2006 október 23.-án. Ez a Jobbik nagyon érdekes entitás. Érteni lehet amit beszél. A Fidesz még pártolja is. (akkor még bizony) Egyre többet olvasok róla. Azt látom, hogy az a Magyar Gárda, meg ennek a Jobbiknak a vezetője az a Vona Gábor együtt A CIGÁNYOKKAL együtt homokzsákokat pakol a tiszánál. Ez milyen érdekes, én ilyet az Orbántól nem láttam. Na itt dőlt el bennem valami. Az önzetlenség, a segítőkészség volt az ami letette nálam az első pecsétet. Eljött az idő, hogy elmenjek az első, akkor még kis létszámú Jobbikos fórumra. Ahol nagy meglepetésemre Morvai Krisztina olyan dolgot mesél, amitől leesik az állam. Jogász. Őt is bántalmazták a rendőrök. És a Jogász társaival együtt azzal töltik el drága idejüket hogy a tüntetéseken a rendőrök által jogtalanult igazoltatott, előállított embereket védik, ellenőrzik a rendőröket. Éjszaka... Vona Gábor elmondja, hogy mindőjük a Jobbikban dolgozó, ( ő tanár) ember. Nini nem politikus aki a pénzedből él de furcsa. Telik az idő, egyre jobban belemerülök a tényszerű hírek olvasásába, és abba, hogy más, baloldali, liberális híreket is elolvasva a kettőt összevetve leszűröm azt, hogy ebben az országban egyetlen hiteles csoportosulás van, akik nyilvánvalóan ki merik mondani, hogy mi a gond, és meg akarják oldani. Tudod mit jelent az a szó hogy radikális? Kurva sokan nem tudjátok, mert hülyék vagytok. A szó azt jelenti, hogy az orvos nem festékkel takargatja el a keléseidet, meg a ragyáidat amik a pofádat fedik, hanem megnézi mi okozza, mi a bajod belül, és ott kezel, ott gyógyít meg. Na ezt kéne felfogni!

Telik az idő, és egyre jobban, egyre többször látom, hallom, hoyg a Fidesz is 2006 óta halmozza a bűnözés legkülönfélébb formáit. Tudom, Érzem hogy az egyetlen megoldás az, ha a kommunizmusból fennmaradt múmiákat, a Fidesszel együtt kisöpörnénk a francba, és egy teljesen új rendszerrrel, tiszta lappal kezdenénk az egészet. De miattad, aki nem Orbánnak hisz, hanem egyenesen Orbán rajongó, és miattad, aki nem Orbán rajongó, hanem Orbán hívő, nameg a többi nyugdíjas miatt, akik még mindíg a vörös vakságban szenvednek, miattatok nem lesz a büdös életben itt emberi élet annak aki magyarnak nevezi magát. Annak aki egészséges, természetes (nem homár mint te), magyarnak vallja magát. Ez mind miattatok lesz így! Ezt jól jegyezzétek meg.

És miattad kedves droid, aki a kereskedelmi csecsbimbón át szívod magadba a hülyeséget, meg amérikát. Meg miattad te nagy niggerkedő rapper, mert hülye vagy és nem gondolkozol akkor amikor az 50 fillért halgatod. Nem esik le neked, hogy még ő is radikálisabb mint te? Ős is az otthonát, a hazáját, az usát, a veszt szájdot, meg az íszt szájdot isteníti. De te nem vagy szerecsen, és nem vagy amerikai. Ő oda született, te meg ide. Vegyél példát Fankáról. Pedig nem szeretem a rap-et.

Te kedves droid! Ezek után, ha tájékozatlanságod (hülyeséged) dacára, és bizonyítékok hiányában szarházizol, cickányozol, idiótázol, lenézel, és hülyézel egy olyan közösséget, amit végre, évtizedek óta először a szeretet, az ÉSZ, és a magyarságtudat tart össze, és képes bármilyen ellenséggel szembenézni a mi, a Magyarok céljaiért, nem fut el minden bajtól, ahogy te teszed, szóóval ha téged esetleg szembe talállak köpni egy olyan jó kis mélyről jövő vidékien parasztos kőkeménnyel, ne panaszkodj. Inkább gondolkozz el. Kérdezz meg valakit, vagy kussolj.

Gondolkozz el azon, milyen nép, milyen ország az amit egy pislogó, hebegő-habogó szarfaszú gyáva senki irányít? Milyen ország az amit egy elkúró, éjjal nappal hazudó csócsány irányít? Milyen ország az amit egy gyáva, az ellenféltől rettegő, a népét szembeköpő Orsós cigány irányít?

És milyen ország az, amit egy határozott, szigorú tekintetű, Magyar érdekeket kiszolgáló, egyenes kiállású, harcos szellemű, őszinte ember irányít?

Ajánlom figyelmedbe korábbi, Fidesz kontra ország kontra kommunizmus c. cikkemet. De be is linkelem, a droidoknak, mert tudom, hogy keresni fárasztó, és nehéz.

droidvihar.blog.hu/2010/03/18/fidesz_kontra_kommunizmus_kontra_orszag

 Idézek egy számomra szimpatikus Magyar embertől, mert helytállónak érzem a mondandóját:

" Gondolkozzatok el azon, hogy egy magamfajta hülyének miért lehet annyira fontos a "politika", mitől lehet annyira fontos, hogy tudasson veletek valamit, vajon csak azért, hogy utáljatok? Vajon ez megéri? Vajon fizet érte valaki?
Minden rendben van körülöttünk? Egyik párt, vagy a másik? A politika - csupán szélhámosság. Legalábbis e hazában. Mi pedig hagyjuk magunkat teljes mértékben hülyének nézni! Összehasonlítunk, válogatunk, szavazunk, vagy pedig még azt sem tesszük. Akik már erre rájöttünk, szeretnénk eljuttatni hozzád ezt az információt, de téged nem érdekel!
Elegünk van a sok szélhámosságból, amit odafent művelnek, de nem tehetünk ellene semmit sem.
Nem tudunk semmit sem tenni, mert gyengék vagyunk. Gyengék vagyunk, mert nem akarjuk igazán megváltoztatni a sorsunkat, szeretünk legyőzöttek lenni. gyengék vagyunk, mert nem vagyunk ehhez elegen, mert nem fogunk össze. "

Módosítanám annyiban, hogy azért, mert sok a hülye.

 

Végezetül a szokásos, és mindíg helytálló szólás: Az imént elhangzott (leírt) gondolatok : Akinek nem inge, nem veszi magára.

Akinek meg mellénye, az magára veszi, mert nem szégyenli. MERT VÁLLALJA!

Adjon az Isten, mindenkinek a sajátja, szebb, békésebb, értelemben gazdagabb jövőt!

LMCS, Gollamka, FIMSZP, Elkúrtuk more

2010.03.19. 10:08 - Tulakh

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fidesz, kontra kommunizmus, kontra ország (frissítve)

2010.03.18. 13:25 - Tulakh

- 1998-ban ígéreteik ellenére sem vizsgálták felül a privatizációt,
nem tisztították meg a hatalmi elitet a volt MSZMP-s, KISZ-vezető,
munkásőr, ÁVO-s, ÁVH-s tag, III/III-as elemektől.

- Soha nem szakmai szempontok alapján választják a vezetőiket, hanem
még mindig a "kollégiumi mag" uralkodik. Megtűrnek maguk között 2007
óta olyan embert is, aki az MSZP alelnöke volt (Csintalan Sándor).

- Orbán Viktor és Szájer József Románia EU-csatlakozása előtt
kijelentették, hogy pártjuk csak székely autonómia esetén szavazza meg
Románia belépését, ennek ellenére feltétel nélkül beszavazták az
EU-ba.

- 1990. június 4-én Fidesz-frakció testületileg kivonult a teremből
amikor Szabad György a trianoni béke 70. évfordulójára egyperces néma
megemlékezést javasolt (Később reklámfogásból többször felvetették az
emléknap gondolatát, de sosem lett belőle semmi).

- 2002-ben, módjában állt volna a szavazatok újraszámláltatása, de nem
tette meg, pedig akkor még a fideszes Pintér Sándor volt a
belügyminiszter.

- Azt állítják, hogy nyerhettek volna mind a 2002-es, mind a 2006-os
választáson, ha nincs megosztva a jobboldal. Ez hazugság! Ha az összes
MIÉP-es a Fideszre szavazott volna akkor is hiányzott volna még
112.993, illetve 23.501 darab szavazat.

- Pokorni Zoltán miniszteri rendelettel nyilvánította iskolai
emléknappá a holokauszt-emléknapot, de a kommunizmus közel 100 millió
áldozatáról már nem ők javasolták az évenkénti megemlékezést.

- Rogán Antal elbontatta az ereklyés ország zászlót jelképező piramist.

- Orbán Viktor otthagyta 2006. október 23-án a híveit, amikor
gyurcsányi rendőrség rájuk támadt, és eliszkolt a páncélozott
autójában, ahelyett hogy az élükre állt volna!

- Soha, sehol nem tiltakoztak Simon Perez izraeli államfő
"Magyarországot felvásároljuk" kijelentése miatt.

- Támogatnak olyan köztörvényes bűnözőt aki börtönben is ült, és
később hűtlen kezelésért és sikkasztásért nem állították bíróság elé,
hanem kegyelemben részesült, az aktáit pedig 30 évre titkosították!
(Lungo Drom elnöke Farkas Flórián)

- Nem mentek el egyetlen romák által brutálisan meggyilkolt magyar
ember temetésére sem, viszont a romák temetésére igen, úgy, hogy még
nem is volt világos, hogy cigány vagy magyar tette-e.

- Hankiss Ágnes fideszes EP-jelölt szavazatával választották meg az
SZDSZ-MSZP jelöltjét a Magyar Rádió élére.

- Olvasatlanul aláírták a Lisszaboni szerződést (325 igen, 2007.
december 17-én), mindenféle vita és alku nélkül. (A csehek ezzel
szemben még a Benes dekrétumokat is letolták az EU torkán!).

- Gazdasági érdekből (három hét alatt) az MSZP-vel egyetértésben
megszavazták a kötelező áramátvételi rendszer meghosszabbítását, évi
kb. 150 milliárd forintot juttatva ezzel a fideszes és MSZP-s érintett
erőműtulajdonosaknak, minden magyar családot KWh-ként plusz 3,73
Ft-tal terhelve meg ezzel, az amúgy is borsos villanyszámlában.

- A dokumentumok titkosításának szigorításával kapcsolatos kétharmados
törvényt 332 igennel fogadták el az MSZP-vel legnagyobb egyetértésben.
Ezekszerint akkor sem hozható egy anyag nyilvánosságra, ha később
kiderül róla hogy jogtalanul titkosították, pl. bűncselekmények
takargatására szolgált, aki pedig felfedi, az börtönbe kerülhet.

- Orbán félreállította Molnár Oszkárt, mert szót emelt a
cigánybűnözésről, és helyette egy libanonit indít a választáson.

- Kiszivárgott hírek szerint azt a Pintér Sándort akarják a
csúcs-belügyi-nemzetbiztonsági tárca élére, akinek közös cége van az
MSZP-s, szemkilövető Gergényivel, és a lánya érintett lehet az Eclipse
ötmilliárdos botrányában.

- Orbán Viktor nem kérte ki magának, amikor az MSZP megpendítette,
hogy szükség esetén visszalépteti a jelöltjeit - egyfajta
összeborulásként - a Fidesz javára.

- A NEM gomb helyett csak tartózkodtak a szavazáson, miszerint az
Országgyűlés a holokauszt-tagadás tiltását ebben a formájában, a
kommunizmus áldozatait kihagyva fogadhassa el.

- Programjuk közbiztonságról, rendészetről szóló részét az a Lázár
János, Hódmezővásárhely polgármestere írta, aki haszid zsidókat akart
betelepíttetni Hódmezővásárhelyre, a gyanús telekügyletek jelenleg a
bíróság előtt vannak!

- Két hónappal ezelőtt Orbán még lángoló hévvel kiáltozta rajongóinak: Elszámoltatjuk a politikai bűnösöket!
Ma már nem merészel beszélni elszámoltatásról, mert fél, és fél a mögötte álló horda is attól, hogy valóban megvalósul.

- Cser Palkovics András, volt fideszes ocsmány módon azt hazudta a médiának, Jobbikos képviselő ( Dienes Attila ) ütötte meg az MSZP-s képviselőt, holott a vak is látja az Országos Választási Bizottság honlapjának listáján, hogy Dienes Attila a Fidesz képviselő jelöltje.

- "programjuk" úgy lengetik a hiszékeny polgárok orra előtt, hogy az közben az alábbi mondatoktól sem mentes: " Magyarország gazdag víz alatti és víz feletti vizekben…” Konklúzió: Vagy a Fidesznél olvasatlanul fogadták el a programot, vagy ennyire nem értenek hozzá. Döntsenek Önök! Mi a Jobbikot választjuk.

 

Ezek az emberek kívánnak a Magyarok, a szegények reményévé, és vezetőjévé válni, miközben:

- A jobbik 2006 óta egyszer sem ígért, mégis saját kezével cselekedett akkor amikor árvíznél kellett segíteni.

- Amikor szegény embereket kellett megmenteni a kilakoltatás, vagy a lakásmaffia karmai alól.

- Amikor kenyeret osztottak a Kossuth téren.

- Amikor ételt, pokrócokat, és ruhát osztottak a hajléktalanoknak.

- Amikor Morvai Krisztina, és jogásztársai álmatlan éjszakákat töltöttek azzal, hogy a rendőrség által jogtalanul bántalmazott, és letartóztatott embereken segítsenek.

- Az egyetlen párt, aki fel merte emelni a szavát az Európai parlamentben a Szlovákok magyarellenes intézkadései (pl. nyelvtörvény) ellen.

- Az egyetlen párt, ami mindenféle adófizetői pénz nélkül képes volt az eddigi eredményeit önerőből, a párttagok saját fizetéséből elérni.

- Az egyetlen párt amelyben szakértők, és nem kollégiumi bajtársak, sem befolyásos (pénzfaló)üzletemberek képviselik az emberek érdekeit.

- Az egyetlen párt aminek kézzelfogható, konkrét programja van, ami nem a felszíni keléseket takarja el, hanem alapjaiban oldaná meg a problémákat, míg mások csak mellébeszélnek, igérgetnek, vagy egyáltalán nem mutatnak fel semmit.

Mindezt úgy, hogy még nem volt hatalom a kezükben, egyszerűen hazaszeretetből, önfeláldozásból cselekedtek. Ugye milyen furcsa ez ma már? Hihetetlen, mert elszoktál a becsület fogalmától.

Na most már elmehetsz szavazni.

 

(ha nem értesz egyet vele, mert droid vagy, várom a hsz-eket arról, melyik pont volt hazugság)

Netrádió

2010.03.17. 19:11 - Yog-Sothoth

Droidok!

Újabb jót tettünk nektek, mostantól zenét is lehet hallgatni az oldalunkon, amiért köszönet illeti a heavymertalradio.com-ot és a nullsoftot. Egyenlőre csak bebasztuk és nincs megformázva, de majd egyszer, ha kedvem lesz, formába is öntöm.

Jó zenehallgatást!

YS (;,;)

Március 15. A forradalom napja - kicsit másképp

2010.03.16. 16:47 - Tulakh

A történelemírók, és a szájhagyomány az ami a hősöket megszüli, és nem a tettek, nem az események forgataga. Távol álljon tőlem hogy bárki (legyen az akár élő akár holt) nemes cselekedeteit kétségbe vonjam. A tettek, az események csupán kiemelik az egyéneket a tömegből, hogy azokat később a történelem írója papírra, és a nép szájára vehesse.

Petőfi nem tudott repülni. Nem volt mesébe illő ereje, sem gyorsasága. Nem volt géniuszi elméje, és nem volt képes lézercsóvát lövellni a szeméből. Ember volt ő is. Sebezhető, érző, félelmektől telített lelkű ember. Azok a fiatalok. Huszonévesek. Akik akkor, 1848 Március 15.-én, elindítottak valamit, nem voltak többek, vagy kevesebbek egyik mai huszonéves gondolkodónál sem. Nem. Ahoz hogy hősök szülessenek, szükség van a népre, ami a feje fölé emelheti a hőst, és aki majd akkor, mikor a hős elesik tomboló haragra gerjedve árassza el az utcákat. Akkor, 1848 március 15.-én, az a pár fiatal értelmiség, akik a megszokott kávéházukban összegyülve beszélgettek, és fogyasztották a kávét, vagy a sört, ugyan olyan emberek voltak mint mi. Fiatalok, tapasztalatlan, harcban ( pláne szabadságharcban) járatlan fiatalok. Amikor az öreg Landerer közölte, hogy nem nyomthathatnak, mert nincs rajta a 12 ponton a cenzori pecsét, az összezavarodott, tanácstalan fiataloknak maga Landerer súgta oda: Le kell foglalni a nyomdát. A fellázított egyetemisták tömege, a fiatalok tüze volt az, ami a hősöket előre nyomta, bele az események magjába. És a fiatalság tüze volt az ami bátorságot öntött az idősebbekbe is.

Ma ugyan ez a fiatalság készül kitörni a szemétkupac alól. Az a fiatalság, akiket a 65 éve rettegő, néma, szülők, és nagyszülők neveltek fel. Az a fiatalság, akikben még ott ég az a láng, ami képes meggyújtani a nemzet bombáját. A kérdés csak az marad hát: Van hozzá nemzet? '48-ban volt nemzet. Az emberek, a nép tudta hogy szolgaságban él. Tudta, magáról, hogy magyar, és hogy magyarnak lenni akkor éppen nem valami jó. Tudta hogy a szomszédja is magyar, hogy ő is szolga és tudta hogy a bolti eladó is magyar. Akkor a cigány is magyar volt. Tetőtöl talpig. Velejéig. Akkor a cigány is nemzeti radikális volt. Mert a szolgaságot megszüntetni nem lehet politikai, jogi, vagy monetáris kiskapukkal, és felesleges szájtépéssel. Nem lehet aranyat gyurmázni a szarból. A szart le kell húzni, és az aranyért meg kell dolgozni. A szabadságért meg kell dolgozni. Harcolni KELL érte.

Ma nem tudod hogy szolga vagy. A demokrácia rózsaszín ködfelhőjébe burkolt fejed csak azt képes észrevenni, amit a televízió az orrod elé tesz. Nem tudod hogy magyar vagy e. Vagy nem is akarsz az lenni, mert az nem menő... nem raj... nem fajin... nem lávolod... nem britt... Nem tudod hogy a szomszédod magyar e, mert nem beszélsz vele. Nem tudod hogy a bolti eladó magyar e, mert furcsán beszél, és hajnalban kelet felé imátkozik. Nem tudod hogy a főnököd, aki nem hajlandó fizetni, magyar e, mert hosszú szakálla, és kalapja eltakarja az arcát. Nem tudod hogy rabszolga vagy e, vagy talán szabad akaratú ember egy demokratikus környezetben. Nem tudod hogy az a sok bűnöző miért rohangál az utcákon, és miért verik a rendőrök, de ha már verik, biztosan megérdemlik. Nem tudod, hogy a szomszéd csajt, aki egy legyet sem bír leütni, miért 40 kommandós vitt el vasra verve, de persze később megérted, hogy ő is "terrorista" volt, és bizonyosan úgy is van.

Akire a fenti jellemzés nem illik ( tudja hogy miért) attol most kérek elnézést.

Nincs nemzet, mert nincs nemzeti egység. A hazugságok, a manipuláció, a "kiszolgáló" rendszerek megadják neked amit akarsz. Adnak neked demokráciát, adnak neked kommunizmust, adnak neked fasizmust, celebeket, gazdagságot, háborút, amit csak akarsz. Csak válassz egy ujságot, csatornát, és aprópénzért megkapod a világ illúzióját amire vágysz. És nemhogy le sem szálsz róla, de körül se nézel. Ha egyszer belecsöppensz egy mesébe, és a mese valósággá válik, makacsul, megmásíthatatlanul elkerülöd a valóságot. Megtagadod, akár még bűnnek is bélyegzed.

Sok-sok ilyen előre elkészített világ áll a rendelkezésünkre, ezzel besorolva, kategorizálva, csoportosítva, és szétszakítva az emberi közösséget. Ezért tartunk itt. Azért tartunk itt, mert az egyik "demokratikus" világban él, és esze ágában sincs szabadulni az illúzióból. Azért mert a másik narancsos szemüvege (HetiVálasz) megszűri, és megszínesíti a valóság fehér fényét. Azért mert a harmadik nem hajlandó a vörös fóliát levakarni a tévéről. Azért mert a negyedik elveszíti a "barátait" ha kiszakad a világukból. Nincs nemzet. Csak nemzetek vannak, és félnemzetek. Nincs összetartás, csak összetartások.

Ettől függetlenül. Mégis a nemzetek, és félnemzetek között a mai fiatalság az a réteg, akiknek a szemét, bár feszítővassal, de szépen, biztosan elkezdte valami felnyitni.

Kedves felnőttek, kedves felnőttebbek, és kedves idősek! Petőfiék ismerték az ellenséget. Tudták, hogy ki ellen kell harcolni. A nép, a nemzet közösen, együtt tudta kivel kell megküzdeni. Vegyetek példát erről a fiatalságról, mert olyan világban kell a harcot megvívniuk, amit még ti sem, ők sem ismernek eléggé. Mert olyan félelmekkel, ármányokkal és eszközökkel kell szembeszállniuk amit a '48-asok el sem tudtak volna képzelni. Mert a globalizáció, a monetarizmus, egy olyan ellenséget állít eléjük, amit nem ismernek. Nem tudják, hogy pontosan kik ellen is harcolnak, mégis küzdenek.

SOSE FELEJTSÉTEK EL: A '48-asokat is, az '56-osokat is akkor, abban a világban radikálisnak, szélsőségesnek, akár terroristának nevezték. Ma mégis tettetett álszentséggel ünnepled neveiket.

https://www.youtube.com/watch?v=-QTeNGifOJ4

Végezetül idéznék Szegedi Csanádtól.

" Az elmúlt 65 évről fogunk döntést hozni. Arra fogunk döntést hozni, hogy mehet-e így tovább, ahogy eddig!? Váltogatják egymást, közben kizsigerelik a magyart, és eljutottunk oda, hogy már semmi más, a puszta életünk, a termőföldjeink egy része, és az ivóvizeink egy része maradt meg. És nagyon hibásan gondolja azt valaki közülünk, és becsapja önmagát, hogyha azt hiszi, hogy most elég lesz, hogy a Jobbik elér egy jó eredményt, és majd 2014-ben majd nyer a Jobbik. Nem lesz 2014! Nem lesz 2018! 2010 van, most vagy soha! Nincs több esélyünk! "

" Egyet jegyezzenek meg! Bárki, bármekkora bajusszal, bármekkora hajjal is fogja mondani önöknek, hogy elszámoltat. Egyet jegyezzenek meg! Holló hollónak nem vájja ki a szemét! Politikusbűnöző nem fog politikusbűnözőt elszámoltatni. Nézzék meg az MSZP listáját! Sokáig ne nézzék, mert rosszul lesz tőle az ember, hogy ennyi hazaárulót egy helyen lát. Előhúzták ezt a Mesterházy Attilát, annyira büszkék rá, hogy gyakorlatilag a plasztikai műtéten kívül mindent elvégeztek rajta, hogy rá ne ismerjen valaki, ott van mögötte Kovács László elvtárs-pajtás, Szekeres kettősállampolgárság Imre, Lendvai (nem azért mondom, hogy tapsoljatok, tehát most azért félreértés ne essék). Ezek az emberek azért vannak ott, mert félnek! Mert rettegnek! Rettegnek a számonkéréstől, hogy jön egy olyan új erő, akivel nem lehet mutyizni, akinek nem lehet azt mondani, hogy mi is tudjuk a ti ügyeitek, mert a Jobbiknak nincsenek ügyei. Mert az elmúlt 20 év rablásában nem vettünk részt, és az elkövetkezendő időszaknak is a legfontosabb feladatát abban látjuk, hogy meg kell állítani, ki kell irtani tűzzel-vassal a korrupciót, és a tisztességtelen politikát Magyarországról. Tehát valaki ha úgy gondolkozik Magyarországon, hogy elszámoltatást akar, ha valaki azt szeretné, hogy Gyurcsány Ferenc, Lendvai, Szekeres, Hagyó, Demszky rács mögé kerüljön, ha elszámoltatást akar valaki, az a Jobbikra fog szavazni április 11-én. "

Új dizályn

2010.03.16. 12:41 - Yog-Sothoth

Talán észrevettétek, de a mai naptól a DroidVihar megújult dizálynnal állt elő a Ti nagyobb élvezetetek elérése érdekében.

Tulakh barátommal időt és energiát nem sajnálva 2 órát rászántunk sűrűn betáblázott időnkből, hogy nektek jobb legyen. Köszönjétek meg, ahogy anyuci tanította kisdroid korotokban.

További sok okosodást kívánok nektek!

YS (;,;)

Terjedő szemét, vagy kiemelkedő "WebElit" osztály (1)

2010.03.16. 01:15 - Tulakh

Arról akarok írni. izé miről is. jah A internet őőőő fejlődéséről? ki minek nevezi... Mármint arról az irányról ahova tart. és szeretném végigkövetni az internet amortizáció vélt lépcsőfokait.

( internet amortizáció : értékcsökkenés, pl egy oldal elemeinek értékcsökkenése minden egyes utánzat, másolat, plágium után.) A tanulás folyamata az iternet fejlesztők körében.

tanul, eltanul, elszerez,ellop...

tanul és gyüjt; eltanul és marad; elszerez és hitelét vesztett; ellop és szemét...

alkot; megcsinálja; nem tudja megcsinálni de csinálja; blog, template...

Azért írom ezt a blogot, mert egy büdös tapló vagyok, és nem vállalom a nevemet. Vagy inkább mondjuk úgy, kényszerített objektivizmust erőltetek rád, azzal hogy elkerülöm a személyemből származó előítéleteket. óóóóó igen, az internet szent anonímitása. Ami oly sokmindenre jó. Lehetsz akárki, akár naponta hat személy, minden egyes emberrel más, akikkel beszélgetsz msn-en, fórumon. Sokat meghatároz a környezet. Myilván egy játékban máshogy beszélek, mint egy politikai fórumon. (Hátmég itt...xD) Na nézzük csak azt az ammortizációt.

Szal, kezdjük az elején. Kezdjük ott, hogy összeül egy tehetséges, kreatív csapat, vagy akár csak egyetlen ember. Remek ötleteiket megvalósítják, elkészül 1 oldal. Legyen ez az X csapat. Nos X csapat kapcsolatát vizsgáljuk S, Z, F csoportokkal. Szóval elkészül a csodás oldal, remek egyedi, újszerű design, optimális, stabil motor és felkerül egy domainre. (Jelen esetben, a marketing, és az oldal témája álltal okozott diferenciákat átlagoljuk). Pár hónap alatt ezrek lepik el az oldalt. Szóródik a híre, megnézik, látják. Itt jön S csapat.

- Hé ez jó. ilyet mi is tudunk.

És elkezdik. Szigorúan kielemzik az X (szülő) oldal grafikáját, struktúráit. És elkészül X csapat oldala, más színekkel, vagy más formákkal, kicsit erőltetett, de nagyon jó. Ez az oldal is felkerül az internetre.

Ekkor érkezik Z csapat(droidkák).

- Húúú dejó. Én is akarok oldalt magamnak(cégemnek, sufnituningomhoz, izmaimról...).

És elkezdődik a gyártás. Z intézi a telefont, amíg minden hozzáértő ismerős tesz a munkához egy kicsit, majd jóöreg frontpage-ben vagy dreamweaver-ben összetákolódik a tutaj. Egy kicsit statikus, egy kicsit 404-es, és erősen hasonlítani próbál X oldalhoz.  Amatőr, de lelkes.

Ekkor érkezik F csapat (űberdroid).

 - Huh. hát ha neki is van oldala, meg már neki is van, hát nekem miért nincs. Legyen má.

Csakhogy F emberünk a gombok nyomogatásán kívül nem nagyon (nagyon nem!) ért hozzá hogy "azt" hogyan is kell. Ekkor jönnek képbe a következők:

Blog, gportal, hotdog, és még sok hasonló "fejlesztői" környezetet biztosító... oldal. Megtörténik a regisztráció, (én vámpír vagyok, én magyar vagyok, én lovag vagyok, én viking vagyok, én autóbuzi vagyok stb stb témák) És indul a google háború. Hosszú keserves percek telnek el mire minden, neki tetsző képet, design elemet, hangot letölt, majd még pár unalmas óra míg minden a "helyére" kerül. És 

- kész a csodás, emo oldalam!

- Nini... az ott nem egy X logo? xD

- az meg annak a művésznek a képe....

- Ezt a fotót láttam a national geografic-on...

- Ez a kedvenc bandám zenéje...

Ha figyelmesen követtük a folyamatot, felfedezhetjük a közös elemet. X oldal értéke a folyamat során egy tizedére csökkent, Majd divat, és végül elavult lett. Holott X csapat munkája ugyan annyi maradt. (Ki kéne számolni egy oldal szavatossági időt xD ) És akkor még az egyéb médiatermékekről nemis beszéltem. Magyar népmesékért már nem kell megvárni az estét, nem kell filmet venni, nem kell letölteni, van youtube. Nemsokára TV-t sem kell már nézni egyáltalán. Nem kell zenét sem venni, letölteni sem kell van youtube. Meg van millió netrádió. Pornót már nem csak nem vesz senki, de már letölteni sem kell mert van redtube. Nem kell festményt venni, lehet nyomtatni. És már ételért sem kell elmozdulni a gép elől.

Ezek az ( anyagi, szellemi, eszmei) értékek tökéletes ammortizációt mutatnak. Miközben az említett "gyüjtő" oldalak messze kimagaslanak mind minőségben, mind rendszerben a weblapok közül.

Majd valahogy kijönnek a droidok is. Folytatom még...

Nem akarok megfelelni és nem akarok nem megfelelni

2010.03.15. 10:52 - Yog-Sothoth

Azon tűnődök, vajon mi motivál bizonyos embereket bizonyos dolgokra. Vannak emberek, akik különösen sok energiát beleölnek abba, hogy megfeleljenek valami elvárásnak. A legtöbben mások valós elvárásainak akarnak megfelelni, de akad olyan is, akik mások vélt elvárásainak a szintjét akarják megütni.

Én nem akarok megfelelni.

Most jön a másik érdekes gondolat. Akadnak olyan emberek is, akik "nem megfelelni" akarnak. Ők külön erőt fektetnek abba, hogy ne feleljenek meg, polgárpukkasszanak, rebelkedjenek sajátmagukon felüli és sajátmagukon túli szinten. Ők a megfelelni vágyóknál is hitványabbak, mert ők is megfelelni akarnak csak épp nem úgy, ahogy mások.

Én nem akarok nem megfelelni se.

Amit csinálok, azt többségében azért teszem, mert ahhoz van kedvem. Kivéve amikor dolgozok meg egyéb "kötelező" szar dolgokat csinálok. Mindenki csinál olyan dolgokat, amiket nem szeret. Van aki például nem szeret szarni, mégse teheti meg senki, hogy nem szarik, mert bélcsavarodása lesz és beleköt a szar. Ugye ilyenkor vagy elmegy orvoshoz (bár gondolom azt se szereti csinálni a legtöbb ember) vagy meghal. És a vén haszás nem kérdezi, mit szólnál hozzá, ha most lebasznám a fejedet?! Megteszi, mert meg kell tennie. Hogy ő meg akar-e felelni vagy meg nem akar-e felelni, azt nem tudom. Aki találkozik vele, kérdezze meg és írja meg kommentbe nekem. Úgy érzem, egy kicsit elkalandoztam, de ezt a bejegyzést nem konkrét ötlettől vezérelve írom, hanem csak miközben ötletelek, nyomom a gombot.

IGEN, KÉPZELD EL TAPLÓ DROID, VANNAK OLYAN BEJEGYZÉSEIM, AMIKET KONKRÉT ÖTLETTŐL VEZÉRELVE ÍROK!

Szóval időm egy részében én is rebelkedek, míg máskor jógyereknek álcázom magam valamiféle cél érdekében, de ezzel se megfelelni se nem megfelelni nem akarok, hanem csak teszem amit helyesnek érzek. De ami fontos, hogy én időm teljes részében (már megint mondom, kivéve amikor dolgozok) ÉLEK.

Viszont aki megfelelni akar vagy nem megflelni, az ideje egy bizonyos részében megfelelni (vagy nem megfelelni) akar, maradék részében azon rágódik, hogy "csak anyuci meg ne tudja". Ezek a nagyszerű véglények nem élnek, mert nem jut rá idejük. Dolgoznak is, hogy biztosítást fizessenek, nyugdíjas korukra gyűjtenek, ha tudnak, bár mostanában ez is nehéz. Meg aztán miért is?! Úgyse leszünk soha a retkes kurva anyánkban nyugsíjasok, a temetésünkre meg minek gyűjtünk? Régen voltak tökjó dögkutak legálisan, de mostmár az únijó nem engedi. Na a lényeg, hogy nem leszünk nyugdíjasok, mert akkorra már rég alulról szagoljuk az illegális dögkútban a később meghalt faszkalapok rothadó végbelét. Hát, a fenébe is, már megint elkalandoztam.

Szóval ott tartottam, hogy dolgoznak, hogy be tudják fizetni a nyugdíj járulékot vagy miafaszt. Meg megveszik a fullhádé tévét hogy tudják nézni a pal-os rtl klubon a győzikét, aki megintcsak éppen megfelel. Megfelel a droidok többségének, ami egy szegénységi bizonyítvány rájuk nézve. Szóval az a retek cigány megfelel a legtöbb "embernek". Az alulmotivált szánalmas, már droidoknak se nevezhető szarkupacoknak, akiknek annyira nincs saját élete, hogy mások életét kell nézni a tvben. Legyen szó valóságsóról, szappanoperáról, mónikasóról vagy akármiről, nézni kell, hogy érezzék, hogy élnek. Ha van a képernyő alján sms  csík az csak mégjobb, mert lehet üzengetni a kedves rokonoknak a börtönbe. Remélem, ez nem a mi olvasó droidjainkra igaz persze. Szóval, ha rád igaz, kérlek, soha többé ne olvasd a blogunkat.

Azon is tűnődök, hogy miért térek el gyakran a témától. Lehet, hogy azért, mert a megfelelni és nem megfelelni vágyás nem izolált probléma, gyökezerik valami másban és túlmutat önmagán.

Megpróbálom kitalálni, miben is gyökerezhet...
Lehet, hogy az elkorcsosult társadalomban, a tömegtermelés silány minőségében. És itt most nem a csavargyáros győzikebámuló szakmunkás szaktudásának hiányából adódóan sok legyártott selejtre gondolok, bár érdekes módon kapcsolódik a dologhoz. Hol is kapcsolódik? A szaktudás hiányánal, ami meg visszavezethető az oktatásra. Persze kár lenne megállni a felsőoktatásnál vagy a felsőfokú szakképzésnél, persze gittegylet az is, de menjünk vissza az alapokhoz, egészen az általános és középiskoláig. Hittétek volna, hogy vannak olyan informatikai irányba tanuló emberek, akik még az alap SI prefixumokat se tudják?! Pedig vannak. Amikor én általános iskolás voltam, yocto-tól yotta-ig meg kellett tanulnunk a prefixumokat. Nem volt az olyan régen, eleve szar iskolába jártam, de a jelek szerint vannak még szarabbak is. Nem azt várom el, hogy valaki tényleg tudja mindet, mert nincs rá szükség, de abban a pillanatban, hogy valaki ne tudja, mekkora nagyságrendet takar a "giga", ott már bajok vannak. Persze tudok példát állítani a történelem, fizika, biológia, földrajz vagy bármelyik kötelező tárgy témái közül, de nem ez a lényeg, megint eltértem a tárgytól egy kicsit.
A lényeg az, hogy az alap oktatás nem ér 2 forintot se! Aztán ha szar az alapozás, arra nem lehet építeni, és itt eljutottunk odáig, hogy a szakemberek is csak hangyafasznyi részét tudják a szakámjukba vágó dolgoknak. Felsőoktatásban bejön azonban mégegy érdekes tényező, mert nem a hasznosat tanítják, hanem a fölösleges szart is, amit soha nem fogsz használni. Általános szakok vannak, ahol mekmestereket képeznek 3-5 év alatt optimális esetben. És ők mit tudnak majd? Lófaszt se! Azt fogják hinni, hogy van szög és van kalapács és van fa, de nem fogják tudni, mihez kell kezdeni vele. Mert az ács (tudom, nem egyetemi szak, de elég jó példa lesz, majd meglátjátok) kvantumfizikát tanul az iskolában anyagismeret helyett, ami lehet, hogy hasznosabb lenne neki.
Szóval az oktatási rendszerben gyökerezik a probléma és táptalaj még az is, hogy a legtöbb esetben a szülők is tré népek. Vagy szürkeegér öltönyös bérrabszolgák, akik adóbevallásokat töltögetnek vagy kávét visznek a megrendelőnek, vagy az út mellett lapáton támaszkodó köcsögök, akik vedelnek és pihennek. Vagy a két véglet között bármilyen más hörcsögkerékben szaladgáló pöcsfejek, akik annyit tudnak, hogy meg kell felelni. Náluk nem kérdés, hogy megfelelni vagy nem megfelelni kell-e vagy lehet e nem megfelelni vagy nem nem megfelelni, mert nem lehet. Náluk csak megfelelni lehet és kell, mert ők a pártok hű katonái, akik a meghatottságtól könnyes szemmel adják át a kopogtatócédulát mesterházi és orbánelvtársak láncos kutyáinak a nevével a legfelső sorban és nemsokára libabőrösen állnak a szavazófülkében és az extázistól nedvesen raknak ikszet a szegfű vagy a narancs mellé, majd a leggörbébb gerincű vén köcsög is méltóságteljes egyenes háttal dobja bele a cetlit az urnába. Szóval a fiatalok azt "tanulták" az öregektől, hogy a megfelelés az egyetlen járható út.
Ebben a tanulságban gyökerezik a megnemfelelés vágya is, ugyanis ha a 10 éves emos köcsög nem ért egyet azzal, hogy el kell menni fodrászhoz, hogy kisfiús hajat vágjon, mert anyucinak így tetszik, akkor ereszt gyökeret a megnemfelelés gaza. Gondoljátok tovább és rájöttök, hogy a megnemfelelés is egyfajta megfelelés, mert a szar nem válik fossá, hogy az ismert közmondást idézzem.

Szóval mostmár kurvasokat írtam, nagyrészének köze sincs a címhez a szó szoros értelmében, de leszarom. Lehet, hogy helyesírási hibával meg elgépeléssel is tele van, de őszintén szólva az se nagyon érdekel, mert nem akarok megfelelni. És mivel megfelelni nem akarok, ezért nem megfelelni se akarok.

Ja mégegy kurvafontos jutott eszembe. Megfelelni lehet, hogy jó, ha találsz valakit, akinek érdemes megfelelni. Én találtam. Magamnak felelek meg, mert jóarc vagyok és király és emellett van egy csomó jó tulajdonságom is, szóval méltó vagyok arra hogy megfeleljek magamnak. Sajnos a legtöbben nehezen találnak valakit, akinek érdemes megfelelni, de ezúton kérek mindenkit, hogy NEKEM NE AKARJATOK MEGFELELNI VAGY NEM MEGFELELNI, MERT AZT UTÁLOM!

Mára találtam egy britt nyelvű bölcsességet végszónak, amit meg akartam osztani veletek, de sajnos nem vág bele a témába, ezért megtartom későbbre.

Várom a kommenteket!

YS (;,;)

A butaságról

2010.03.15. 00:00 - Tulakh

És akkor felállott a nagy Don Quijote de la Mancha, kitörölte véreres szemeiből a homokot, és bár ezzel csak még mélyebbre dörzsölte őket, felállott. Markába fogta méretes kopjáját, ismét megrohanta a szörnyűséges szélmalom falait. És bár a malom, mely oly ártatlanult, és persze sérthetetlenül álott ott, az óriás karjai vadul csapkodtak Don Quijote felé.
És miként az egyik rettenthetetlen lapát felmarkolta a nemes lovagot, hősünk feje a falnak csapódik. Hirtelen világosodik ki a sötét felhő vén szemeiből, és ismeri fel végzetének okozóját, a hírhedt, a rettenthetetlen, a gonosz, véreskezű

szélmalmot...

De sokan tanulhatnának ebből...

A brittségről

2010.03.14. 12:54 - Yog-Sothoth

Most tényleg a brittségről lesz szó, droidok.

Megállapítom, hogy a droidok kényszeresen beszélnek és írnak angolul még akkor is ha csak a translate.google.com által generált félangol szöveget olvassák fel betűről betűre úgy, ahogy azt a monitoron látják.

Érdemes elgondolkozni azon, hogy egy a Magyaroknak szóló tartalmat miért kell brittül írni? Őszintén szólva csak tippelni tudok. Valószínűleg valami droid sznobéria vagy képmutatás, esetleg látványkeltés lehet a háttérben.

Szánalmasnak tartom, hogy egyes droidok a britt szöveggel akarnak nagyobbnak, okosabbnak, bölcsebbnek tűnni, mint amilyenek. Sajnos vannak kibaszottul kurvahülye droidok, akik annyira agyzsibbasztóan buták, hogy okosnak hiszik magukat. Ékes cáfolat erre, hogy még a közismerten egyszerű britt nyelvet se tudják rendesen használni, pedig még az amerikaiaknak is megy...

Amúgy a brittekkel személy szerint nincs bajom, mert bár sose jártam az egyesült királyságban, nem sok szart hallottam róluk, viszont pont mostanában sok pozitívat is. Na minegy, nem akarom csillogósra nyalni a seggüket, szóval ebből elég is pont ennyi.
Az amerikaiakkal már kicsit több bajom van, de ezt szerintem nem szükséges nagyon részletezni, mert még ti, droidok is sejthetitek, mi a baj az amerikaiakkal.

Akikkel viszont kikúrtsok bajom van, az a magukat magyarnak, hazafinak valló és egyéb nemes gondolatokkal önámító szarfaszú ócska pozőr (már majdnem francia) köcsögök gyülekezete, akik olyan szinten magyarok, hogy britt nyelven beszélnek és írnak magyar hallgatóiknak, közönségüknek, olvasóiknak, stb... Velük kurvanagy bajom van. Ők azok, akiket ki kéne tiltani az országból, amelyiknek MAGYAR AZ ANYANYELVE.
Pontosítok. Nem kitiltani, hanem átlőni őket az országhatáron.

Nem azt mondom, hogy tiltsuk be a britt beszédet. Például a Rock és Metál nyelve is angol (azaz britt), sok számítógépes játék van angolul (azaz brittül), ami jó. Több film is létezik, amit jobb brittül nézni mint magyarul, mert a legtöbb film szinkronját módszeresen elbasszák. Sok érdekes regény, dokumentáció és egyéb írott anyag is olyan, hogy inkább angolul (úgy értem brittül) olvasom el a fordító szakértelmánek hiányára visszavezethető szar magyar változat miatt.

Szóval szükség van a britt nyelvre, de ne bassza már meg a retkes kurva isten, hogy reggel például gúdmórningot köszönjek vagy ilyesmi, csak azért, hogy ettől nagyobbnak tűnjek. Persze normális esetben senki se tűnik nagyobbnak egy gúdmórningtól, aki meg igen, az droidokkal van körülvéve és ő maga is droid. Kibaszott britt droid!

Ja igen, még egy apróság lenne, mondjuk ez nem tartozik szorosan a témához. Szereném, ha kommentálnátok a bejegyzéseket, de nem mindenféle tesz-vesz módra sírva és megbarnult gatyában, hanem normálisan. Kösz.

Na így a végén én is brittkedek egy kicsit, hogy még a brittkedő droidok is megértsék:

Suck it hard, dark ones!

YS (;,;)

Újabb pofon neked : Csiripelt a megkötözött madár

2010.03.12. 19:39 - Tulakh

Sólyom László hivatalosan aláírta a Holokauszt tagadását, vitatását, vagy rossz színben való feltűntetését büntető törvényt. Igen. Ez kell nektek barikák.

A madárka ezt nyilatkozta:

A jogszabály nem alkotmányellenes, és a szólásszabadság ilyen mértékű korlátozása elfogadható.

Nos nem tudom milyen mértékben fogadható el a gondolkodás korlátozása, de én lefordítanám az eseményeket jó paraszti nyelvezetre, hogy értsétek droidkák:

Leszarjuk a magyarokat. Minket az nem érdekel, mi volt a kommunizmusban. Nagy ívben szarunk az 500 ezer ( minden családból 1) meghurcolt, agyonvert, B-listázott vagy megölt magyarra. A lényeg hogy sajnáld szegény Zsidókat, mert őket bizony mészárolták itt.

Sajnáld, és segítsd őket. Minket az sem érdekel, hány palesztin gyermeket, anyát, és ártatlan férfit mészárol le, lakoltat ki, és tesz földönfutóvá Izrael, attól még őket meg kell védeni.

Nos ezt üzenték nektek.

Tudjátok az a legviccesebb az egészben, hogy visszagondolva rövid ideig tartó gyermekkoromra, semmilyen behatás, körülmény, társaság, vagy bármi más soha nem uszított engem a zsidók ellen. Sosem volt bajom velük. Még tetszett is az a szakáll téma. Ma sincs bajom velük. Egyszerűen csak látom, tapasztalom, olvasom, és a saját bőrömön érzem, mit művelnek azok, azok a cionista terroristák, akik tetteikért megérdemelnek mindennemű gyűlöletet.

Gondolkodj el magyar...

Hétfő

2010.03.08. 18:30 - Yog-Sothoth

Boldog hétfőt, kedves droidfiúk és droidlányok!

Képzeljétek, mi történt ma:
Szokásos hétfőnek indult ez is, de valami furcsaságot tapasztaltam. Virágárus volt a metróállomásnál. Megpróbáltam rájönni, hogy mi lehet a háttérben. Arra jutottam, hogy halottak napja nem lehet, mert az novemberben szokott lenni. A valentinnapot is kizártam, mert pont ebben a blogban olvastam róla, hogy ez is volt nemrég.

Egész egyszerűen nem tudtam mire vélni a dolgot, szóval betudtam annak, hogy egy csöves lopott egy csomó virágot a botanikuskertből és azt próbálja pénzzé tenni, hogy meg tudja venni a fagyállós ablakmosó folyadékot.

A jelek szerint tévedtem. Na nem az egész elméletben, mert arra nincs bizonyíték, hogy a csöves nem a botanikuskertből lopta a virágot, hogy tudjon cefrét venni. Szóval az elgondolás csak hiányos volt eleinte, de később minden kezdett kikristályosodni.

Szóval megtudtam, hogy nőnap van. Innentől unalmas a történet, szóval maradjunk annyiban, hogy:

Boldog hétfőt, fiúk és lányok

YS (;,;)

Íme a tudatos választópolgár.

2010.03.07. 14:56 - Tulakh



Na ezért tartunk itt gyerekek mert ekkora taplók vagytok droidkák.

Rettegő narancs

2010.03.07. 14:43 - Tulakh

Egyetlen narancs lap, köztük a legalpáribb, és leg szánalmasabb heti válasz sem hajlandó a Bayer Zsolt által írt levélre reagáló Vona Gábor nyílt levelét leközölni.

Mitől féltek narancsosok?

--

Tisztelt Orbán Viktor Elnök Úr!

Engedje meg, hogy kampányuk színvonalából kiindulva félretegyek mindenféle naivitást, és Bayer Zsolt nyílt levele kapcsán ne a formába öntőnek, hanem személyesen Önnek, a tollba mondónak válaszoljak. Már csak azért is, mert engem a szüleim arra neveltek, hogy ha valakivel problémám van, azt ne másokon keresztül üzenjem meg, hanem vállaljam a véleményemet mindig, és mondjam azt az illető szemébe. Merthogy tisztességes magyar ember így intézi el a problémáit. Ön mégsem ezt tette. Nem semmibevétele ez még a saját szavazóinak is, elnök úr?

Jól látható egyébként, ahogy stratégiát váltottak a Jobbik egészpályás letámadásával kapcsolatban. Úgy tűnik, nem volt sikeres a kövéri rágalmazás. Sőt visszájára fordult, hiszen alaptalan vádjaik miatt még több ember ábrándult ki önökből, és állt mellénk. A piszkos munkát ezért most igyekeznek kiosztani a holdudvarnak, így fordulhat elő, hogy minden sajtóorgánumukban egy-egy külsős (?) megmondó ember a Jobbikot szapulja, vállalva ezzel akár saját maga hitelességének tönkretételét is. Jobb sorsra érdemes emberekkel mondatnak ki hazugságokat, csúsztatásokat. Méltó ez egy párt vezetőjéhez, elnök úr?

Fájlalják, hogy mi a teljes húsz évet szeretnénk számon kérni, és nem csak az elmúlt nyolc évet? Pedig tényleg erre készülünk, mert az, amit önök és az összes parlamenti párt rendszerváltozásnak hívnak, az egyáltalán nem volt rendszerváltozás. Egy nagy hazugság csupán. Az önök közös hazugsága, amelyet nincs értelme tovább toldozni-foldozni, mert abba csak belegabalyodik az ember. Ahogy azzal önök is jártak. Persze az önök négy éve volt a legjobb időszak, ezt nem is vitatjuk. De azért nézzük meg, hogy kikhez képest, elnök úr? Antallnál, Hornnál, Medgyessynél, Gyurcsánynál és Bajnainál nem dicsőség jobbnak lenni. És az sem válasz, ha azt mondják, az ő bűneikért önök nem felelősek. Az elmúlt nyolc év az önök bűne is. A passzivitásuk, a gyávaságuk és a háttérben történt mutyijaik bűne. Hogyan tudták mindezt tétlenül végignézni? Miért nem adták vissza a mandátumaikat már 2006 őszén, amikor látszott, hogy ebből hatalmas baj lesz? Nyolc éven keresztül bujkáltak és menekültek a felelősség elől. Lehet így bárminek is az élére állni, elnök úr?

Azt kérdezik, miért léptem be 2002-ben az ön polgári körébe? Mert ön hívott meg, és mert én tenni akartam. Mert hittem önben, hittem a polgári körökben, hittem abban, hogy alulról építjük újjá a nemzeti oldalt. A „miért léptem be?” kérdésnél ezért sokkal fontosabb, hogy miért léptem ki a polgári köréből? Merthogy 2003-ban egyedüliként én mondtam búcsút annak a társaságnak. Beláttam naivitásomat, hogy amiről itt szó van, az nem a polgári körök, nem a nemzeti oldal, nem egy új korszak alapjainak megteremtése, csupán egy jobb-liberális párt újjászervezése, amelyben én nem akartam részt venni. Kiléptem, pedig az ön körül lebzselők társaságában maradva biztosan nekem is jutott volna zsíros falat. Csak hogy én egészen mást akartam. Jobbat. Jobbikat. És ez életem egyik legjobb döntése volt. A Jobbik ugyanis ma az egyetlen alulról szerveződő és nemzeti párt, ráadásul egyre erősebb. Eltakarítottuk az SZDSZ-t, és itt lenne a lehetőség, hogy eltakarítsuk az MSZP-t is. Önöknek pedig ebben a történelmi helyzetben a mi eltaposásunk a legfontosabb? Tényleg a Jobbiktól kell félteni ezt az országot, elnök úr?

Szánalmas látni a vergődésüket, ahogy érvek és ellenérvek híján a legaljasabb eszközökhöz nyúlnak. Összemosnak engem és pártunkat emberek megverésével, vélt terrorizmussal, mindenféle szörnyűséggel. Sőt tollba mondott nyílt levelükben már egyenesen a cigánygyilkosságokat is a nyakunkba varrják. Mi közünk van nekünk mindehhez? Ezzel az erővel én is megkérdezhetném, hogy zsidó testvérpártjukkal, a Likuddal folytatott tárgyalásaik és ölelkezéseik után nem álmodnak-e az ártatlanul legyilkolt palesztin kisgyermekek holttesteivel? Szélsőséges, erőszakos, terrorista Jobbik? Azt mondják, hogy húsz millió oroszt akarunk behívni az országba? Nem szégyellik magukat? Ilyeneket Kovács Lászlótól, Gyurcsánytól és Draskovicstól hallottam utoljára. Hogyan néz majd pártja tisztességes szavazóinak szemébe, elnök úr?

Elnök úr végighallgatta, amint Bajnai Gordon önt demokratának és jó hazafinak nevezte, mondván: a hasonló a hasonlónak örül. A napokban Mesterházy Attila felajánlotta, hogy a Jobbik legyőzése érdekében hajlandók visszalépni a Fidesz javára a második fordulóban. Ha én ilyen ajánlatot kaptam volna a szocialisták kormányfőjelöltjétől, azonnal kikértem volna magamnak. Bennünket ne nevezzen Bajnai hasonlónak, a mi javunkra ne lépjen vissza Mesterházy! Ön pedig némán hallgatott. Ön képes lenne ezekkel közösködni? Persze lehet, hogy a lisszaboni szerződés együttes aláírása, a rádiófrekvenciák körüli szégyenletes összjáték vagy a titkosítások feloldásának nemrég történt közös szigorítása miatt (ami véleményem szerint az elmúlt húsz év egyik legdurvább hazaárulása volt, és a számonkérésről ezek után önök ne is beszéljenek!) nem is tehet mást. Már nem is lopakodik, hanem a háttérben megvalósult a nagykoalíció. A Jobbik megerősödése miatt egymásra fanyalodott az MDF és az SZDSZ. Most a háttérben önök is ezt teszik az MSZP-vel. Ha minden így folytatódik, ebből nagykoalíciós kormány lesz, csakhogy védjék az elmúlt húsz év közös hazugságait, árulásait és koncát. A hasonló hát tényleg örül a hasonlónak? Hát ide jutottak, elnök úr?

Nem várok választ a levelemre, hiszen korábban sem kaptam választ soha. Ön, ha a Jobbikról kérdezték, azt mondta inkább: „sas nem kapkod legyek után”. Csak hát észre kellene venni, hogy a világ megváltozott. Ön nem a legyek ura. És mi sem vagyunk már két pofonnal elhessegethető legyek. Tavaly júliusban közel félmillió ember bizalmát szereztük meg, és ezt folyamatosan növeljük tovább. A választások az önök pártja és a Jobbik között dől majd el. A múlt és a szebb jövő között.

Levelük tele volt pontatlansággal, ferdítéssel és tudatos hazugságokkal. Kérem, mielőtt legközelebb ilyennel próbálkoznak, olvassák el országgyűlési programunkat, hogy ne kerüljenek hasonló kellemetlen helyzetbe. Nekünk ugyanis van bárki számára hozzáférhető programunk. És ha vállalja, bármikor szívesen ütköztetem érveimet önnel a nyilvánosság előtt. Az időpontot és a helyszínt is önre bízom. Ha mégsem meri, hát májustól az Országgyűlésben úgyis találkozunk. És akkor nem csupán a szebb jövő kezdődik el, de eljön majd az igazság pillanata is. Merthogy önnek is meg kell majd nyilatkoznia végre államadósságról, multinacionális tőkéről, uniós pusztításról, cigánybűnözésről, magyar földről, titkosított ügyekről, izraeli felvásárlókról, alkotmányról. Húsz év zsákutcája és mellébeszélése után az ország valódi problémáiról. Én már nagyon várom.

Sportszerű emberként mit is kívánhatnék mást, mint azt, hogy győzzön a jobbik!

És adjon az Isten szebb jövőt nemzetünknek!

Vona Gábor
Jobbik Magyarországért Mozgalom
elnök

Érdekes videó azoknak akik rasszistáznak...

2010.03.05. 10:10 - Tulakh

Tisztázzuk a dolgot!

2010.03.02. 09:38 - Tulakh

Ezesetben 2 külön, de mégis egybeolvadó gondolattal jelentkezem. Bemutatjuk, hogy mily szoros kapcsolat van a droidok, és a nagykoalícióban rettegő politikusbűnözők között.

Először is tisztázzunk pár dolgot. Tisztázzuk a droid, mint létforma, vagyis nemlétforma fogalmát, mert ahogy észrevettem, sok netharcos csapkodja az asztalt, harcedzett ujjaik a kiélezett klaviatúrát megkettőzött erővel képesek ütni, és ordítani. Sokan megis sérülnek ezekben a netuccai harcokban. Van ki leveri a sörösüveget, van ki a térdét veri be az asztalba, szal vannak sérülések is, mert úgy veszem észre nem tisztázott a téma, és a fogalom.

A Droid fogalma: A kereskedelmi televíziók emlőin csordogáló értelmetlen, kultúrálatlan műsorokon csüngő, kellőképp szocializált, a mindenkori rendszernek tökéletesen megfelelő életet élő személy, aki kultúrát, nemzetet, történelmet, és műveltséget a háttérbe szorítva helyezi előtérbe az amerikához való hasonulást (hasoncsúszást!), a televíziók, és okádék bulvárlapok által diktált divatot követik, mert személyiségük hiányában csak e sablonos viselkedésnormák elsajátításával képesek egy adott közösséghez tartozni.

Droid még az a nyugdíjas nénike, aki minden uján aranygyűrűvel homlokára rajzolt szemöldökkel, bundában, és a socializmusból visszamaradt lejárt szavatosságú rúzzsal a száján, fiatalokat meghazuttoló energiával harcol az ülőhelyért, és akár az élete árán is képes megvédelmezni a vörös hatalmat, mert az ő agyát is kellőképpen tisztára mosták ahhoz, hogy úgy gondolja, minden a leg nagyobb rendben.

Droid még az a kislány, aki a pink (állítólag van ilyen szín) helókittis cuccaiban anyuci, és apuci pénzén kétpofára zabálja a megdonácos műanyagkaját, majd ha már eléggé sikerül felvenni a disznó alakját, ismét anyuci pénzén jöhet a sok fogyókúrás termék. És ő az aki azt mondja: Én nem foglalkozok a politikával pfujj. Persze hogy nem mert hülye vagy hozzá.

Azt hiszem elég részletekbe menően magyaráztam, úgyhogy a továbbiakat az olvasó fantáziájára bízom.

 

Jöjjön a második kifejezés, ami nem más mint a politikusbűnözés.

Politikusbűnöző az, aki a megfelelő honorárium ellenében hajlandó nyugati(USA) és izraeli hatalmak kezére játszani évezredek óta ( de legalább is ezer éve) a magyar nép otthonát, és tulajdonát, közkincsét, és életét. Ezek lehetnek az édesvíz készletek, a föld, de tőkének számít a munka, az emberi élet, és életszínvonal, de még az adott nép történelme és piaca is. Az utóbbi 20 évben mindkét nagyhatalomnak számító szín ezt csinálta. Aki tagadja ezt az vagy hazudik, vagy külföldi, vagy politikus, vagy korábban említett, agymosott droid.

Sok fideszpárti panaszkodik, hogy miért bántják a fideszt. Erre általában azt válaszolják (barikád) hogy nem bántja senki, csak kritizálják. Én erre azt válaszolom, hogy igen. bántom, de meg van az oka, amit utóbb fel is sorolok.

Kedves Fideszesek!

Az egész nagy ellenzéki (szinte forradalmi) szerepjáték egészen addig tartott míg meg nem jelent a Jobbik. Egészen addig azt kaptátok, azt láttátok amit akartatok. Ellenzék, politikai háború meg minden. Furcsa hasonlat, de mégis olyan az egész, mint a gyakran drámai jelenetekkel megtűzdelt pankráció. A különbség csak annyi, hogy ott mindenki tudja, hogy a bunyó meg van rendezve, és az öltözőben minden pankrátor jóbarát. Nos, az utóbbi időben nekünk is lehetőségünk nyílik be-be kukkantani a politikai öltözőbe, és láthatjuk az ölelkezést.

 - A választások előtt Kéz a kézben, jó gyorsan aláírta a nagy vörös-narancs koalíció a titkosítási törvényt, így szinte ellehetetlenítve az esetleges elszámoltatást.

 - Ugyan ezzel a közös összefogással (hangsúlyozni kell, hogy pár hónappal ezelőtt még két véres ellenzék) szavazták meg a holokauszt tagadását, és vitatását büntető törvényt.

 - Ismét közösen írták alá anno a Liszaboni szerződést, hiszen senkinek egy rossz szava nem volt.

- Közel egymilliárd forintos beruházást lobbizott ki nagykoalícióban az egri MSZP és Fidesz egy lényegében nem létező kínai cégnek.

 - A Fidesz kitiltotta a Magyar zászlót egy saját kampányrendezvényen.

 - A Fidesz aláírást gyűjt az akasztói Turul szobor felállítása ellen.

 - A fidesz már a kampány kezdetén bejelentette, hogy a fidesz nevében, és szlogenjével gyüjtik más csaló pártok aktivistái az ajánlószelvényeket. Ezzel jó előre tökéletesen levédte magát, és tulajdonképpen megúszott mindenfajta lebukást. Szemtanúk bizonyítják, hogy a Fidesz belvárosi aktivistái felbontatlanul vettek át egész csomag kopogtatócédulákat házmesterektől. Így játszik Rogán...

 - Mesterházy Attila kijelentette: azokon a helyeken, ahol a Jobbik esélyes az egyéni győzelemre, jelöltjeik visszalépnek a Fidesz javára, hogy megakadályozzák a Jobbik parlamentbe kerülését. A Fidesz kínos hallgatása arra enged következtetni, meggondolja a lehetőséget. hasonló a hasonlónak örül...

 - a fidesz szócsöve, a Heti Válasz rendszeres, gyomorforgató, izléstelen rágalmakkal, tulajdonképpen óvodás gyerekek szintjére lesüllyedve gúnyolódik, miközben rendszeres, és megalapozatlan rágalmakat ültet droidjainak légüres fejébe.

 

És hogy végül mi a kapcsolat?

Hogy ők ketten, ( vagyis inkább együtt) mind arra törekednek, hogy a televíziókban megkapj kedves droid mindent, ami értelmetlen, undorító, mindennemű kulúrát mellőz. ( győzike cigányka, pákó a busman, mónika "sztárvendégei", stb...)

Hogy az agyadat tisztára mossák, hogy ne gondolkodj, hogy a szappanoperát ne merd otthagyni, mert akkor lemaradsz. Hogy ne kérdezz, ne beszélj, dolgozzál, és örüljél neki.

Fizesd a járulékokat, és ne merj fellázadni, mert akkor megdöglesz.

És ti "magyarok" így is tesztek. Kussoltok, még akkor is amikor a saját gyerekeiteket basszák meg, és késelik halálra. akkor is.

 

A sértődékeny droidokról

2010.02.27. 20:10 - Yog-Sothoth

Eredetileg nem ezt a bejegyzést akartam ma megírni, hanem egyet arról, hogy mennyire divat brittnek lenni manapság. Majd később befejezem azt az elmélkedést is és feltöltöm, de most inkább egy droidokhoz közelálló témát boncolgatok.

Pár napja megsértődött itt egy droid, mert írtam egy olyat, hogy nem tudnak sokáig figyelni és nem értik a dolgokat. Ezzel a véleményemmel kapcsolatban lenne egy bejelenteni valóm:

Kurvanagyot hibáztam, kedves droidok, nem volt pontos, amit írtam, szóval, ha megengeditek, most helyreigazítást közölnék.

Van olyan droid, amelyik nem képes sokáig figyelni és jó eséllyel nem érti meg a bejegyzés mondanivalóját, de van olyan dorid is, amelyik figyel és próbálja megérteni a dolgokat, de nem elég okos hozzá, így árnyékra vetődik és még ő van megsértődve. Az ilyeneknek üzenem, hogy hagyjanak békén és keressenek maguknak olyan blogokat ahol kinyalják a seggeüket és a pofájukba hazudják, hogy jófejek, holott nem. De ha nem találnak ilyet, menjenek vissza anyuci szoknyája mellé és játsszanak tovább a barbie-babáikkal. Nemtől függetlenül mondom ezt. Pár fiú droid alighanem akciófigurának nevezi, de egy kérdésem lenne hozzájuk: Miért van rózsaszín szoknya azon az akciófigurán és miért "állomásozik" egy pink (állítólag van ilyen szín) színű babaházban? Igazából ez csak egy költői kérdés, szóval (megint a gyengébbek kedvéért) NEM VÁROK RÁ VÁLASZT!
Kicsit eltértem a tárgytól, bocs. Szóval az ilyen taknyos kis buzeránsok pusztuljanak innen, ne olvassák ezt a blogot, hanem vegyenek be egy levél nyugtatót és öblítsék le vodkával, vagy olvassák a blogot és bizonyítsák be hogy tévedek.
Azt üzenem nektek, hogy nem fog menni, szóval pusztuljatok vissza anyuci szoknyája mellé.

Lenne egy üzenetem a jófej droidoknak is:
Tudom, hogy nem tudtok sokáig koncentrálni és most még keveset értetek abból, amit ide írunk, de hiszek bennetek. Tudni vélem, hogy fejlődőképesek vagytok és idővel túllépitek a droidság mentális korlátait. Olvassátok tovább ezt a nagyszerű blogot, mert ez a fejlődésetek kulcsa.
Ha nyomorék droidokkal találkoztok, nyugodtan szóljatok be nekik, mert megérdemlik. Nekik is jó meg nektek is. Tudjátok, a nyomorék fajta droidok is érző lények, csak az a bajuk, hogy nem tanulnak másból, csak a lebaszásból. Szóval alighanem meg fognak sértődni attól, amit mondani fogtok nekik, de elhihetitek, hogy ezzel jót tesztek nekik. Azt is tudnotok kell, hogy ők még nálatok is lassabb felfogásúak, szóval kurvasokszor kell lebaszni őket, hogy egy kicsit felfogjanak belőle.

Szívesen!

YS (;,;)

Magyarország ostroma 2010

2010.02.26. 08:41 - Tulakh


Igen kedves droid a most következő cikk nem csalás, nem ámítás, hanem a valóság színtiszta keveréke. Elszörnyednek egyesek amikor ráébrednek hogy az ország megszállásához már jónéhány éve készítik elő a terepet.

Lássuk csak:

A honvédség megszüntetésével óriásit zuhant az ország hadereje. Nemcsak katonaságunk nincs, de a nép fiataljai sem foghatók harcra egy esetleges támadással szemben. A mai huszonévesek 95 %-a nem tudja kezelni a fegyvereket, nincs kötelességtudata, és hazaszeretete. Egy támadás esetén nők, és gyerekek módjára menekülnének ők is.

Aztán a kilencvenes évek közepével megkezdődött a hadsereg leépítése. Ma ott tartunk, hogy a laktanyákat fizetett őrzővédő cégek felügyelik, vagy privatizálják.

Az általános minimum ráfordítás a hadseregre országonként a GDP 2%-a. Az eddigi legmagasabb, és a hangsúly az „eddigi legmagasab”-bon maradjon, összeg amit eddig a hadseregre fordítottunk az 1,6% volt. Példának okáért Svédország 6%-ot áldoz a hadseregére, de vegyünk egy közelebbi példát, Lengyelország is 3-4%-ot áldoz a honvédelemre.

Így az elmúlt húsz évben 1200 MILLIÁRDOS hiány keletkezett a Magyar honvédség kasszájában. Az összes NATO-hoz csatlakozott ország megtartotta a szárazföldi, és légi egységeit, egyedül mi vagyunk ez alól kivétel. Jelenleg az országban harcra fogható katonák létszáma körülbelül 20 ezer fő. 1 darab légi egység, amit már régen túlkölcségesnek nyilvánítottak, ezért elavult, és pénz hiányában nem megfelelően képzett.

Nincs tüzérségünk, nincs páncélelhárításunk. Lövészeink vannak, amik a védelmi harca alkalmatlanok. Ha a magyar honvédséget ma csupán 20 Km-ről elkezdenék lőni, azt se tudják mondani hogy hu.

A körülöttünk lévő országok egytől egyik többszörös haderővel rendelkeznek mint mi.

Nem kell messzire menni. A Lengyel haderő jelenleg 93 570 fő. Szárazföldi, légierő, és haditengerészet. 976 millió EURÓT költenek katonai beszerzésre. Közel 3000 korszerű harckocsi, ezernél több tarack, és ágyú, 400 páncéltörő, ezernél több légvédelmi rakéta, és ágyú, közel 150 harci helikopter. A hajóállomány, és a repülő egységek mennyisége, és minősége Európában az elsők közé tartozik. De hasonlóan jól állnak a csehek, de még a szlovákok is.

Nos a fent említett állapotokat összevetve a liszaboni szerződéssel, mely kimondja, hogy egy esetleges polgárháború, vagy lázadás esetén a környező országok, pl szlovákia kötelessége bevonulni, és leverni azt,

szóval ezzel összevetve igencsak katasztrofális a helyzet.

Csak tételezzük fel szülessen egy belső megállapodás az ország szétszedésére. Nem kell túlzottan keresgélni alkalmas személyeket. Slota bácsi hajlandó volna, és mosolyogva ugrana bele egy efféle egyezménybe. Egy belső ( tegyük fel Magyar-Szlovák ) NATO konfliktus esetén, a román békefentartóknak kellene bevonulniuk az országba. Szóval feltételezzük a belső mondjuk román-szlovák egyezményt, és nem kell diplomásnak lenni ahhoz hogy láthassuk a következményeit. Az elmúlt 20 évben megalkotott lehetőségeket kihasználva bárki mosolyogva bemasírozhatna az országba, úgy hogy a fentebb említett kitaposott út olyan lehetőségeket biztosítana, hogy a környező országok, az Eu, de senki más sem szólna bele egy ejnye-ejnyénél többet.

 

Igen, és itt jön ismét a rózsaszín ködben úszkáló hiszékeny kis droid, aki azt mondja: De hát Eu van. Szövetségesek vagyunk, nem támadna meg minket senki. Persze hogy nem. És Magyarellenes nyelvtörvényeket sem hozna senki…

 

Hogy fogtok majd sírni…

Forrás : Barrikád

Narancs hiszti, és vörös lelkesedés

2010.02.25. 08:38 - Tulakh

Szinte megbabonázva néztem bégig az mszp kampánnyitót. Ezt a mesterházi gyereket jól kifogták a szoc mesterek. A hangulat, a világítástechnika. Szinte a pokol tornácán éreztem magamat, ahogy az ördögarcú mesterházi fenomenális pszichológiai húzásokkal, és szófordulatokkal, tulajdonképpen jó parasztbeszédre fordítva az mszp-s bűnök megbánását, a szent megvilágosodást, és a változtatásra való lelkesedést előadta. Hihetetlen, mire képes egy horda amikor a „nehezen” összekapart tőke veszélybe kerül.

Annak idején még tanultuk ezt a fogást, ami egyfajta fordított mechanizmusra épül. Ha már nem bírsz takarózni, mutogass. Én rossz vagyok, de ő sokkal roszabb.

 És a hazugságáradat olymértékben nem ér véget, hogy mind a fidesz, mind az mszp úgy szemezget a jobbik LÉTEZŐ programjából, hogy szinte már várom, mikor jelenti be valamelyik, hogy újratárgyalnák az államadósságot, vagy orvosolnák a cigánybűnözést.

Visszatérve a kampánnyitóra. Hát persze, természetes dolog. És kísérteties a hasonlóság. Négy évvel ezelőtt ugyan ezt láthattuk. A vörös ködben kibontakozó csorgó nyálú, agymosott nyugdíjas hadtest ismét készen áll IGENT mondani a kifosztásra. Meg sem lep. Azért látható a különbség. Ahol van pénz, pontosabban ahol a pénz irányít, ott a jól megfizetett szociológusok, és pszichológusok a háttérből tökéletes stratégiát diktálnak a rettegő tőkés elit győzelméhez. Fogd meg az ország legynagyobb rétegét. Koncentrálj rájuk. Mosd ki az agyukat mindenféle tévéműsorral. Nem számít ha értelmetlen. A lényeg, hogy ingert válts ki bennük. Hogy ott tartsd őket, hogy idejük se maradjon gondolkodni. Aztán mikor kész a mosás, ültesd el szépen fertőzött magvaidat a fejekben. Hogy jelen esetben mik is ezek a magok?

Kezdjük a kedvencemmel: Terrorizmus;

Szélsőségesek;

A forint romlását a jobbik okozza… stb sorolhatnám.

A pláne az egészben hogy megeszik. Megeszik, és szinte már imába foglalt vörös jelszavakat skandálnak a zombik.

Amit én nem értek az az, hogy nyilvánvalóan láthatóak a manipulálásra tett lépések, mégsem zavarja őket. Engem már csak azért is elrettentene a dolog, mert látom az eszközöket. Ott a kampánydal… Az ember egyik leg ősibb eszköze. Szinte a vérünkben dobog a zene szeretete. Van pénz, csinálunk kampánydalt. És el sem tudjátok képzelni milyen hipnotikus ereje van egy dallamokba foglalt mondanivalónak. Pfejjj.

Nah aztán jön a dicsőséges. A magasztos. A narancs, aki most majd megmutatja. Most majd megmutatja hogy lehet rövid olcsó kampányt csinálni. Persze, spórolni, és ezt még logikusan indokolni. Zseniális. Bár komoly mosolyok buggyannak elő cinikus ajkamból, mikor eszembe jut ez a fidesz stratégia. Olyan hiszti ez, melyet a tizenéves kislányok szoktat csapni, hogy felkeltsék a figyelmet. Gondoljunk csak bele. Hallgat a fidesz, mint a jógyerek. Mi következik? Mindenki elkezd beszélni róla, és máris elültette a fejekben a narancsmagot.

Ezek kérem szépen nem mások, mint jól kidolgozott, és előre megfontolt stratégiai lépések, egy monetáris rendszer szociológiai háborújában. És nem az a baj, hogy ők élnek a lehetőségeikkel. Nem. Magától értetődő, hogy ha van egy eszközöm akkor azt használom. A gond az, hogy ti kedves droidok ebből mitsem fogtok fel. Nem azért mert hülyék vagytok, bár bizonyos esetekben ez is megállná a helyét, de a valódi ok az kedves droid hogy úgy irányítanak téged ahogy nem akarod. És ha ők azt akarják, hogy ebben a háborúben te ne vegyél részt, ne vegyél róla tudomást sem, akkor az úgy is lesz.

És amíg a felszínen ez a két „titán” epikus csatáit vívja meg, addig az öltözőben a pankrátorok jóbarátok, és pontosan úgy játszanak össze, ahogy a látszat eredményt te látni akarod.

Egymás haját tépkedő politikusok egyszercsak fűalatt olyan törvényeket terjesztenek be, és írnak alá közösen, mint a kötelező áramátvételi rendszer, amivel, igen kedves droid ismét pár milliócskát lopnak a zsebedből, és azt a furcsamód mszp-s, ÉS fideszes képviselői tulajdonban lévő erőművek bukszájába csepegtetik.

Vagy a holokauszt tagadását büntető törvény, ami a szólásszabadság ismételt kiherélése.

Tényleg. És a holokauszt tagadását büntető törvény tagadása, vagy vitatása is bűnycselekmény? Mert akkor ha véletlenül Sólyombá az alkotmánybíróságra dobná az ügyet, akkor őket is lecsukatnátok?

De felhozhatnám a nemrég aláírt titoktörvénnyel  is, amivel mostantól bármilyen mutyi, lopás, visszaélés bűntettének dokumentumait finoman a szőnyeg alá tehetik, hogy még véletlenül se lehessen elszámoltatni az igazi terroristákat.

Ugye? Milyen érdekes, hogy ezeket nem hangoztatta a Csíntalan bácsi, hiába a sok betelefonáló. És a két szappanopera között sem erről volt szó, hanem éppen Annácska mellműtétéről. A francba…

 

Nos kedves droid végezetül csak egy dolgot tudok neked mondani. Olvass! Egy értelmes ember nem ragad le. Szépen menj fel az mszp.hu-ra, és keresd meg a választási programot. Ha találsz olvasd el, és légy vele boldog. HA találsz… Aztán jöhet a fidesz.hu. Itt is kívánok sok szerencsét, és olvasnivalót. HA találsz… Aztán utoljára hagyd a jobbik.hu-t. Ott a választási program, ami hihetetlen módon még létezik is, és olvasd el. Aztán ha meglepődtél, akkor nézz utána dátumoknak is, és ismét csodával határos módon ré fogsz döbbenni hogy a mindkét mutyimester a jobbik programjából lopkodja a pontokat. Hogy miért? Nagyon egyszerű. Eljött a pillanat, amikor már nem lehet milliók száját befogni, így inkább hasonulni kell, és kénytelenek a 20 éve tartó problémákat a reklámfogás érdekében a felszínre hozni.

 

Ezen sorokkal gratulálok minden balfasznak.

 

A holokauszttagadásról

2010.02.23. 11:09 - Yog-Sothoth

Úgy hallottam, tilos holokausztot tagadni, mert aki tagadja az 3 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtandó seggbekúrós börtönben. Ezt, ha lehet kihagynám, szóval jelen bejegyzésben nem tagadok holokausztot.

Azt is hallottam, hogy holokauszttagadásnak számít az is, ha elbagatellizálod a holokausztot, kevesebb jelentőséget tulajdonítasz neki, mint amennyit a törvény előír, vagy egész egyszerűen azt állítod, hogy nem történt olyan, hogy holokauszt.

A gondolatok leszabályozásáról, arról, hogy mit gondolhatsz, hogy milyen véleményednek adhatsz hangot, eszembe jutott egy könyv, amit egy George Orwell nevű szakember írt az ezerkilencszázas évek közepén. (gyengébbek kedvéért a mű címe: 1984)

Nem szándékozok itt műelemzésbe kezdeni, mert nem akarok sokat írni. Meg azt is tudom, hogy ti droidok nem tudtok olyan sokáig koncentrálni meg talán meg se értenétek, szóval maradjunk annyiban, hogy aki olvasta a könyvet, az tudja, mire szolgál a "B szókincs", aminek részévé vált a holokauszt kifejezés.

Na de nem a szókincs a lényeg meg a politikai tartalom, amivel ezt a szót feltöltötték kicsiny országunkban. Illetve számítanak ezek is persze, de nem akarok seggbekúrós börtönben kikötni, úgyhogy inkább a gondolatbűnről meg a gondolatrendőrségről meg a besúgókról meg a birkákról írok egy kicsit.

Most akkor pár egyszerű definíciót írok le úgy, hogy még a droidok is megértsék.

Gondolatbűn: A lehető legalattomosabb fajta bűncselekmény ez. Ha olyat gondolsz, amit nem szabad, az gondolatbűn.
Gondolatrendőrség: Ők az a szervezet akik seggbebasznak, ha gondolatbűnt követsz el. Fejlett besúgóhálózatuk van, csapdákat állítanak, körmönfont módszereikkel megvezetnek és hála nekik, végül a seggbekúrós börtönben találod magad. (A könyvben rehabilitálnak, de Magyarországon keresztbe dugják fel neked a gumibotot.)
Besúgók: Lehet, hogy a kedves szomszédnak köszönheted, ha egy reggel meg vagy bilincselve és fáj a segged? Igen, lehetséges. Miért történhetett ez így? Mert a szomszédod alighanem a párt egyik lelkes katonája, aki a faszára húzza a szádat, ha kiderül, hogy nem a fideszre vagy mszp-re akarsz szavazni, holott ők a demokraták, hanem például a szélsőségesen antidemokrata jobbikra. Persze nem csak a szomszéd lehet besúgó, hanem a boltos néni, a vízvezeték szerelő, a portás, az iskolaigazgató, a rendőr, a hentes, vagy akár valamelyik droidtársad is.
Birkák: Menj a tükör elé és nézd meg, ki áll veled szemben. Na, ő egy birka.

Szóval ha tagadod a holokausztot, azzal gondolatbűnt követsz el, amiért a kedves szomszéd szólni fog a gondolatrendőrségnek, mert ki vagy te, hogy a politikusok állásfoglalásával nem teljesen egyező elképzelésed legyen valamiről vagy esetleg valaminek ne tulajdoníts akkora jelentőséget, amekkorát a törvény előír. Mert bizony elő van írva, hogy köbcentire pontosan mekkora jelentőséget kell tulajdonítani a holokausztnak.

Szóval, ha tagadod a holokausztot akkor 101-es szoba, kedves droid, ahol kifutópályát csinálnak a végbeledből. Ezt pedig nem szeretném még nektek se, mert a börtönből nem lehet internetezni és visszaesne a blog nézettsége 2-re.

Csak óvatosan!

YS (;,;)

· 1 trackback

Valentínnap

2010.02.14. 17:24 - Yog-Sothoth

Értesültem róla, hogy ma valentinnap van.

Drága Blogger! Ismét egy új sablonnal jelentkezünk, most a Valentin nap jegyében, szívecskés, szerelmes, pink beütéssel. Keresd a Megjelenítés/Sablonok fül alatt!

Reklám vége.

Magyarországon 10-15 évvel ezelőtt mindenki leszarta, mármint aki tudott róla, hogy egyáltalán létezik. Mi változott azóta? Divattá vált amerikainak lenni, amerikaiként viselkedni és fogyasztóként gondolkozni.

Egész kis iparág épült az ilyen "ünnepek" köré azzal a céllal, hogy az elbutult népektől lehető legtöbb pénzt szerezzék meg.

És gyerekek, droidok vagytok, ha elhiszitek, hogy létezik olyan ünnep, hogy "valentin nap".
Lányok, tényleg szükségetek van például virágra a túlélshez, a szó nomád értelmében? Lófaszt! Akkor mik vagytok? Fogyasztók! De nem csak a lányoknak szól ez a történet, hanem azoknak is akik megveszik nekik a növényeket.
Azt hiszem, ott tartunk, hogy illik megvenni a növényt, de miért is van ez így? Azért, mert a fogyasztók ismételten önként és dalolva beszoptak egy tőkés faszt és ünneppé emeltek egy reklámfogást.

Nem először fordul ez elő a történelem folyamán, és látva a nép szellemi hanyatlását, fogadni mernék, hogy nem is utoljára.

Az Amerikaiak arról híresek, hogy kitalálnak valamit a kereskedők, amit a fogyasztói társadalom elfogad, mert olyan módon tálalják, hogy az a szellemileg alultáplált tömegeknek elnyerje a tetszését. Talán még gondolkozni se kell fedőtörténeten, csak be kell mondani valamelyik talk-show-ban, hogy holnap van a "húzd meg a faszomat!" ünnep és a sok ember szalad is egyből a virágboltba "húzd meg a faszomat napi virágot" venni a párjának. És mivel divat amerikainak lenni... Rakjátok össze.

Gondolkozzatok el a valentinnapról, kedves droidok <3
Meg a "húzd meg a faszomat nap"-ról is. 8===Đ Holnapután van, mert holnap van a BKV utassztrájk kezdőnapja.


Valentinnapi üdvözlettel,

YS (;,;)

 

És ím a nemes harcosok, kik döntenek majd a jövődről...

2010.02.14. 13:51 - Tulakh

 

Már 4 évvel ezelőtt is ők döntöttek a társadalom fiatal, életerős, dolgozó, és dolgozni tudó felének sorsáról. Nekünk akiknek még munkában, kihívásokban, és eredményekben gazdag évtizedeket kell végigharcolnunk. Ők, akiknek jó esetben max 10 évük van még hátra a nyugdíjas évekből.

Nézzük csak. Gyerekek nem születnek. A fiatal munkaerő lelép. Mi marad itt nekünk? Hát persze hogy a nyugdíjas osztály.

Magyarország lakosainak túlnyomó része nyugdíjas. És forduljon ki a belem, ha nem tisztelném az őszülő bölcsességet. Csakhogy itt már nincs olyan.

Az én sorsomról ne döntsön egy szappanoperák előtt gubbasztó populármédia zabáló, Csínytalan fan, aki unalmas perceit a hírtv-be való telefonálásokkal tölti, és fogalma nincs arról mi folyik körülötte.

Olyan meg pláne ne döntsön, aki már járni sem tud, és úgy vonszolják oda a szavazófülkéhez, és szorítják remegő kezét a "megfelelő" rublikára, mert már nemis látja.

Igazán jó taktika a naív birkákat megetetni pár fínom igérettel, hogy szavazzanak. 1 év mulva már úgysem emlékeznek rá ki mit ígért....

Az én sorsomról ne döntsön olyan retkes fémgyüjtögető goblin sem, aki a 8 évre beosztott 4 általános osztályával próbálja eme világ bonyolult titkait felfedezni. Nem!

Indítványozom, hogy vezettessék be a szavazások korlátozása kor, és műveltségi mérce alapján. 70 éves kor felett ugyan már ne szavazzunk, mert a fiatalok évtizedeit tesszük tönkre vele.

A szavazócetlire műveltségi kérdéseket! Aki elbukja, annak a szavazata érvénytelen...

 

"Sztrájk" felhívás

2010.02.14. 08:57 - Yog-Sothoth

Utastársaim!

A DroidVihar 2010 Február 15-től határozatlan idejű "sztrájkra" hívja fel a szakszervezeteket és egyéni "sztrájkolni" vágyókat!

A "sztrájkolók" a BKV irreálisan magas jegy- és bérletárai, a szolgáltatás alacsony színvonala, a vezetőség pazarló (pontosabban tolvaj, korrupt, inkompetens) tevékenysége, a paraszt ellenőrök és járművezetők (tisztelet a kivételnek, ők sztrájkoljanak velünk ☺) ellen tiltakoznak.

Ha csatlakozni kívánsz a "sztrájkhoz", megteheted úgy, hogy nem mutatod fel a jegyedet/bérletedet az ellenőröknek -VAGY- eleve nem is veszel jegyet/ bérletet.

Fontos, hogy minél többen csatlakozzanak a "sztrájkhoz" és lehetőleg szervezetten, hogy a burzsoázia tudtára adjuk elégedetlenségünket.

A "sztrájk" határozatlan idejű, tehát nem ér véget Február 15-én. További változások és fejlemények itt lesznek közzétéve.

(megjegyzés: Tudom, hogy ez jogilag nem lehet sztrájk. Nem is az, csak így poénabb.)

Tisztelettel,

YS (;,;)

A kövérségről.

2010.02.14. 00:01 - Tulakh

A magyarországon is egyre nagyobb "probléma" a túlsúlyosságnak nevezett népbetegség. Csak úgy ahogy évek óta az amerikában is. Sokkal nagyobb mint itt.

Az az igazság kedves droid, hogy ez így is marad még nagyon-nagyon sokáig. Minden egyes túlsúlyos ember óriási 2 lábon járó üzlet. És rohadtul nem érdeke senkinek hogy lefogyjon bárki is. Kezdjük talán az elején. Amerika idehozza az olcsó hulladékból előállított gyorsételeit. Amik a műanyag ízesítésnek hála nagyon finomak, és varázsütésre lehet felhízlalni a sok szocpolgárt. Nem lepődnék meg ha a megdonác véletlenül egy-két fogyókúrás készítményből is véletlenül profitálna valamicskét.

 

Mert ugye mindenkinek az egészség az első... 

 

 

 

(A)

2010.02.13. 18:07 - Tulakh

Anarhizmus...

Törvény nélküliség, vagy tekintélytagadás?

Létezik egy harmadik értelmezés miszerint a jelen rendszer tagadása mely teljes mértékben elfogadtható, és érthető, a valós és globális társadalmi rendszer alapjaiban romlott mivoltát hivatott megtagadni.

Közeledünk a végéhez elvtársak. Teljesen mind1, hogy az adott rendszer akár szocializmus, fasizmus, kommunizmus, vagy demokrácia. Addig amíg ezek mind egytől egyik a monetarizmus, a profittermelésre való kényszeredett törekvés bábjai, addig minden rendszer egy és ugyan az, azzal az apró különbséggel, hogy az adott állam éppen mennyire avatkozik bele.

Amíg a világ javainak 40%-át birtokolja az emberiség 1%-a, és az emberiség több mint fele él naponta 2 dollárnál kevesebből, addig bátran jelenthetjük ki: Valamit kurvára elbasztunk.

És nem most, nem 4 évvel ezelőtt...

A világ semmit nem változott, több száz év alatt. És amikor szádra veszed bármelyik párt, (legyen az szélső bal, közép, vagy szélső jobb oldal ) szereplőjét is, úgy érzed jogal szídod a jó édes anyukáját. Érzed, hogy igazségtalanság ért téged. Érzed hogy ez az ember rosszat tett veled. Aztán mikor csak egy apró bepillantást nyersz a háttérbe, megrökönyödve ébredsz rá: Teljesen mind1. Csak bábok mind.

Az agresszió ezen a ponton elszorul, bent reked mert nem tudod kire kell haragudni.

Ha Gy. Feró kapna egy szérumot, amitől minden a fejében lévő fogalmat, és gondolatot bátran kifecsegne, az valahogy így hangzana:

" Hát persze hogy tudtuk hogy rossz lesz. Éppen ezért nem mondtuk el nekik, hogy ha az unióba belépnek, szarul járnak. Nem mondtuk. Minket szépen kifizettek, és meghagyták az életünket. Most már csak arra kell koncentrálnunk, hogy időben le tudjunk lépni.

Az emberek el sem tudják képzelni, hogy az a pénz amit mi elsikkasztottunk, aprópénz ahoz képest amit a mi közreműködésünkkel a cégbirodalom megkaparintott. Ez nem újdonság, és nem egyedi eset. Amerikában már a 70-es évek óta rabszolgaságban tartja a Fed az embereket. Most jött az AMF, a Világbank. Ők ugyan ezt csinálják nagyban.

Amikor idejött az a Smith, és azt mondta: " figyeljetek. Sok pénzt vesztettetek. De segítünk rajtatok. Lépjetek be az Unióba, nyissátok meg a határokat. Engedjétek be a multinacionális cégeinket, és biztosítsátok nekik az adómentességet. Adjátok el nekünk a víz, az infrastruktúra hálózatotokat. Idővel privatizálhatjuk az egészségügyeteket, és minden mást is. Természetesen a teljes profit a mi cégeink kezébe fog vándorolni.

Adunk nektek X millió eurót, ti segítetek nekünk, mi pedig elintézzük, hogy véletlenül se juthasson kormányra egy nemzeti párt. Választhatjátok ezt, vagy válaszolhattok nemmel is, de akkor hamarosan meg fognak szaporodni a balesetek a kormánypárti képviselők között"

Ugyan mit mondtunk volna erre? Persze hogy izzadt homlokkal bólintottunk rá. Ránk fogták a puska csövét. És most itt van ez a Jobbik. Alulról táplálkozó kis suhancok, úgy összeszedték magukat, hogy ők is ránk fogtak egy pisztolyt. Két tűz között pislogunk, és csodálkoznak, hogy feltöretjük a póstaládákat a kopogtató cédulákért. "

Ezután Feribácsi felemelné a pisztolyt, és fejbelőné magát.

Magyarország, ugyan úgy ahogy volt ez Iránban, Guatemalában, Ekvádorban, Venezuelában, Panamában, és végül a leg közelebbi példa Irak.

Természetesen te kedves droid falod a terrorizmusról szóló rémhíreket, de ha csak egy kicsit is vennéd a fáradtságot, hogy számadatoknak nézz utána, rájönnél arra, hogy a terrorista egy olyannyira kreált szörnyeteg, hogy az egyszerűen nevetséges.

Nézzük csak: 2007-ben 70 darab amerikai halt meg feltételezett terrortámadásban. Kétszer ennyi ember hal meg mogyoró allergiában 1 év alatt. És a vezető betegségekről még nem beszéltem, mint a koszorúér elzáródás, ami 450 ezer embert öl meg évente.

Mégis amíg az amerikai kormány 161 milliárd dollárt költött az állítólagos terrorizmus elleni harcra addig az egészségügy csupán 2,8 milliárd dollárt kapott.

86-ban Afganisztán a világ ópium termelésének 40%-át adta. '99 re ez a világ termelésének a 80%-ára nőtt. Aztán történt valami és a tálibok kerültek hatalomra akik szinte minden ópiumföldet felszámoltak és a több mint 3 ezer tonnás termelés 185 tonnára zuhant vissza. 2001 Szeptember 9.-én ott volt Bush asztalán az Afgán invázió haditerve.

2 nap mulva volt rá ürügy is... Ugye mind emlékezünk a szörnyű World Trade Center tragédiára...

Miután a Szent Amerikai hadsereg bevonult, ma Afganisztán a világ ópiumtermelésének termelésének 90%-át produkálja. Hogy miért? Ejj öcsém te nem tanulsz. Mert profit van belőle...

És te kedves szocializált állampolgár vígan eszed a békönt, a megdonácos hulladékot, és arra vágysz hogy amerikai lehess mert az menő...

Egyesek úgy tudnak a demokráciáról beszélni mint akik már éltek benne. Pedig nem beszélhetünk demokráciáról egy monetáris rendszerben. Addig amíg az nyeri a választásokat akinek több pénze van kampányra, addig soha nem is lesz demokrácia...

Bemutatkozás

2010.02.13. 16:52 - Yog-Sothoth

Hell!

Gratulálok, megtaláltad az internet leg trúbb blogját.
Yog-Sothoth kódnéven fogom publikálni irományaimat. Célom ezzel a bloggal, hogy a népek szeme elé tárjam a kőbe vésett igazságot. Persze nem most, hanem majd később.

Ennyi

YS (;,;)

süti beállítások módosítása